Logikus és egyszerűen kivitelezhető választásnak tűnt az egyik félévzáró előadásom témájaként (látatlanban) az általam kutatott egyik közösség (Kostelek) tagjainak csíksomlyói pünkösdi zarándoklatát megjelölni. Bár sokan, sokféle szempontból foglalkoztak már a csíksomlyói búcsúval – mondhatni az utóbbi években „agyonkutatott” témává vált, nem csak a néprajz/antropológia szűkebb területén belül – mégis úgy gondoltam, számomra is hasznos lesz, ha készítek egy részletes leírást az eseményről, főleg, hogy a „falumból” már vagy 25 éve nem indult gyalogos zarándoklat a búcsúba. Fel is kerekedtem a maroknyi keresztaljával pünkösd szombatján. Egészen más volt ez a nap, mint amit vártam, és valószínűleg előadás sem lesz belőle végül, legalábbis a szorosan vett kutatási témámhoz (vallás, hiedelmek, világkép) kapcsolódóan biztosan nem, de talán érdekes lehet egy rövid beszámoló a pünkösdi eseményekről, néhány észrevétellel és fényképpel fűszerezve.
Amint említettem, a kostelekiek évtizedek óta nem szervezték meg a hagyományos, gyalogos zarándoklatot Csíksomlyóra. Korábban a helyi plébános szorgalmazta a dolgot, mentek is évről évre, ám párhuzamosan az atya egészségi állapotának megromlásával a helyiek érdeklődése is csökkeni látszott az esemény iránt, így aztán idővel elmaradt. Néhányan azért persze el-eljártak a faluból, autóval, vonattal, ki ahogyan tudott, de keresztalja – így nevezik az egy plébániai közösséghez, településhez tartozó búcsúsok mentetét, akik meghatározott rendben, egy körmeneti kereszt és helységnévtábla alatt, illetve különböző búcsús zászlókkal, közösen mennek egy kegyhelyig – nem szerveződött. Tavaly 1-2 helyi férfi elkísért néhány magyarországi vendéget gyalogosan a búcsúba, de elsősorban a turisták helyismeretének hiánya miatt, segítő szándékkal. Nos, a tavalyi turisták idén is ott voltak, ráadásul a helyi rózsafüzér társulat vezetője is nagy lendülettel „toborzott” a falusiak körében, így végül 41 résztvevő gyűlt össze, nagyjából fele-fele arányban helyiek és vendégek, plusz az antropológus :)
fiatalok a menet elején a templomi zászlókkal és a helységtáblával, 2014, saját felvételek
Nem a hagyományos, hanem a legrövidebb úton mentünk, így egyrészt nem találkoztunk és nem együtt érkeztünk a nagymisére a 3 gyimesi falu keresztaljaival, másrészt viszont csak 27 km volt az út. A szokásos búcsús elemek – pl. közös éneklés, ima – szinte teljesen hiányoztak menet közben, sokan azzal voltak elfoglalva, hogy „túléljék” a térdig sárban, hegyi utakon való menetelést, a fiatalok viccelődtek, beszélgettek, én pedig „klasszikus” vallásos témájú elbeszélések helyett útközben vettem fel az eddigi legizgalmasabb, az embert segítő ördögökről szóló történetemet…
úton a kosteleki keresztalja, 2014, saját felvételek
körmeneti kereszt, felvirágozva, 2014, saját felvétel
egy "hagyományos" keresztalja: Gyimesek, 2013, saját felvétel
A somlyói nyeregbe 5 perccel a mise kezdete előtt érkeztünk meg, megálltunk egy kevésbé zsúfoltnak látszó helyen, végighallgattuk a szertartást, aztán – nem volt aztán. Alig hogy a záróének utolsó hangjai lecsengtek, a keresztaljánk nyomtalanul eltűnt. Mindenki igyekezett a lehető leggyorsabban lejutni a hegyről – otthon gondoskodni kellett a magyarországi vendégekről, másnap is rengeteg volt a program; persze azért útközben még számos látni- és csodálkoznivaló akadt mindenki számára –, előre megbeszélt csoportokban autóba ülni, és hazatérni. Azért így is volt sok érdekes dolog a zarándoklatban, a továbbiakban viszont inkább arról szeretnék írni röviden és általában, hogy miről szól, illetve mivel telik a helyiek és az ide látogatók számára ebben a régióban (Gyimes és szűkebb környéke) a pünkösd körüli időszak.
kosteleki keresztalja a csíksomlyói búcsús szentmisén, 2014, saját felvétel
Szinte közhelyszámba megy leírnom, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsú 1990 után lényeges „arculatváltáson” ment keresztül: mára sokkal több, mint vallási rítus. A búcsú kialakulásától kezdve a zarándokok számottevő részét a Csíksomlyó közvetlen vonzáskörzetéből (Csík, Gyergyó, Kászon), a Székelyföld katolikus részeiről érkezők és a gyimesi, valamint a moldvai csángók alkották, később Erdély távolabbi vidékeiről is látogatták. A kilencvenes évektől mind nagyobb számban jöttek résztvevők Magyarországról, a szomszédos országokból, illetve a világ minden részéről, manapság pedig félmilliónál is több turista és zarándok érkezik a búcsúra minden évben. Az ünnep „felhasználásában”, értelmezésében a rendszerváltás(ok) után jelentkeztek nemzetpolitikai szempontok és szándékok, így az eredeti hitvédő és katolikus lelkiségi motivációk mellett a csíksomlyói búcsú mára egyfajta magyar „seregszemlévé”, az összetartozást demonstráló nemzeti performansszá vált. A búcsú hitéleti jelentősége átértelmeződött, az összmagyarság, Trianon, a megmaradás, összetartozás, stb. ezzel egyenrangú hívószavakká váltak. A résztvevők számának növekedésével párhuzamosan Csíksomlyó a magyarság új – a Duna TV jóvoltából erősen mediatizált – nemzeti zarándokhelyévé alakult.
A búcsú jelentésének nemzeti értelmű eltolódását kezdetektől felhasználták a magyarországi jobboldali politikai pártok, hogy ebből plusz legitimációt nyerjenek. A szombati búcsús nagymiséken – később pártvezetőkként, állami vezetőkként – főleg a Fidesz politikusai kaptak kiemelt ülőhelyet a két hegy közötti nyeregben kiépült ún. „hármashalom” oltár előtt. Az utóbbi években különösen feltűnővé vált a Jobbik és további szélsőjobboldali egyesületek, továbbá a legkülönbözőbb újpogány csoportosulások jelenléte (tavaly mi is belefutottunk egy jó nagy csapat fehér ruhás sámánba!), olyannyira, hogy erre már a kegyhelyet gondozó és működtető ferencesek is felhívták a figyelmet. A zarándoklat tehát részben, bizonyos igényeket és résztvevőket tekintve világi rítussá vált, amely a résztvevőknek nem csak a vallásos, hanem nemzeti, kulturális és politikai egységének, identitásának megerősítésére is törekszik.
érkeznek a résztvevők a nagymisére, Csíksomlyó, 2013, saját felvétel
pünkösd szombati nagymise, Csíksomlyó, 2014, saját felvétel
Ehhez az immár összmagyarnak tekinthető ünnephez kapcsolódik 2008-tól a gyimesbükki „ezeréves határhoz” irányuló pünkösdvasárnapi zarándoklat. Ez a történeti Magyarország egykori határának olyan különleges pontjává vált – szintén a rendszerváltás után elsősorban –, amely kitüntetett helyen szerepel a Trianon előtti országterület megismerését célzó, illetve a nemzeti történelemre való emlékezést szolgáló ún. etno- és nemzeti turizmus úticéljai között. Azon kívül, hogy a táj gyönyörű, ez az egyetlen olyan hely a Kárpát-medencében, ahol a „tömbmagyar” terület érintkezik a történelmi határral, szerintem ez is magyarázhatja népszerűségét. Az ezeréves határ térsége az idelátogatók különböző csoportjai számára emlékezethelyként [Pierre Nora francia történész kifejezése. Szerinte a modern társadalmak már nem közvetlenül emlékeznek a múltra, hanem emlékezethelyek közvetítésével, amely nem csak egy bizonyos térbeli hely lehet, hanem mitikus történelmi személyek, tárgyak, események, szövegek, stb. is.] funkcionál, ahol a régóta emblematikusnak számító ún. Rákóczi-vár romjai mellett évről évre újabb „határjelek” születnek.
az "ezeréves határ" látképe, 2013 pünkösd vasárnapján, saját felvétel
Gyimesbükkben található a történeti Magyarország legkeletibb vasúti őrháza, amelyet az eredeti MÁV szabvány szerint 2008-ban felújítottak. A felavatásra pünkösd vasárnap, a csíksomlyói zarándoklatra érkezett „Székely Gyors” (64 év után először érkezett ide magyar vonat) utasai és nagyszámú gyimesi és magyarországi vendég jelenlétében került sor. „A MÁV őrház felújításával egy szervezett és átgondolt örökségesítés, muzealizálás és emlék(ezet)hely-teremtés kezdődött, amely során minden évben újabb, az „ezeréves határhoz” kapcsolódó, és többnyire az összmagyarságot is megszólító gyimesi határközeli objektum felújítása, illetve létrehozása történt meg.” - írja Ilyés Zoltán. És valóban, a vonat (illetve 2010 óta vonatok, mivel 3 különböző szerelvény is érkezik Magyarországról) érkezése mellett a gyimesbükki pünkösdi programok hangsúlyos része volt egy-egy avatóünnepély: 2009-ben a helyi kápolnát újították fel, 2010-ben világháborús emlékhelyet avattak, 2011-ben a régi országúti hidat tették rendbe, 2012-ben keresztutat készítettek, 2013-ban pedig a „Hitünk Kapuja – megmaradásunk oszlopai” nevű térbeli installáció avatására került sor. 2008-tól tehát a gyimesbükki egykori határ meglátogatása fokozatosan beépült a látogatók állandó programjai közé. A program egyre színesebb, az ünnepélyes szentmise, avatások és a vonatok érkezése mellett táncos és zenei előadások, kirakodóvásár várja a több tízezer érdeklődőt.
a "Székely Gyors"-ra várakozó emberek, Gyimesbükk, 2013, saját felvétel
a vonat megérkezése a vasúti őrházhoz, Gyimesbükk, 2013, saját felvétel
a "megmaradásunk oszlopai" avatóünnepsége, Gyimesbükk, 2013, saját felvételek
A dolog ambivalenciája, hogy ez a nagyszabású nemzeti „erődemonstráció” – nevezzük így, jobb híján –, amelynek erőteljes politikai, sőt, sok esetben szélsőjobboldali felhangja is van (politikusok, szervezetek és pártok vezetőinek beszédei; a magyar-román határ szimbolikus felfestése az aszfaltra 2010-ben, stb.), egy olyan környezetben zajlik, amely történetileg többnemzetiségű (magyar, román), sajátos, román és magyar elemeket is magába olvasztó kultúrával rendelkezik, viszont ez a fajta határolvasat egyáltalán nem veszi figyelembe a történeti-etnikai realitásokat, kizárólag arra törekszik, hogy magyar nemzeti érzelmeket mobilizáljon, a magyar sorsközösséget tudatosítsa, szelektíven (és mondjuk ki: önkényesen) kiválogatott történelmi epizódok és egyfajta sztereotip csángó-kép révén.
Hogy milyen hatással van mindez a helyi viszonyokra és a helyiek identitására, milyen szimbolikus és konkrét tettekkel reagál a magyar eseményekre a helyi románság vagy a román országos politikai vezetés, azt az utóbbi években számos kutató vizsgálta, és mivel szerintem is egy nagyon érdekes téma, remélhetőleg egy következő bejegyzésben beszélhetek róla hosszabban.
