Mi a pletyka, miért pletykálunk, kiről pletykálunk? Milyen szerepe van a pletykának az egyén és a közösség életében? Milyen információt hordoz? Ki pletykál kinek és hogyan? Miért érdekes néprajzi – antropológiai szempontból a pletyka?
A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a pletyka „alkalmi bizalmas közlés, amely a valóságot negatív irányba taszítja. A társadalmi normák fennmaradását segíti, ugyanakkor bomlasztja is a közösséget. Kettős jellege miatt a közösség gyakorolja, de tiltja is. A hallgatóval szembeni bizalom kifejeződése is. A közösség leggyakrabban érintkező személyeinél (asszonyok) a leggyakoribb.”
Weöres Sándor sorai jutnak erről eszembe:
Juli néni, Kati néni
-letye-petye-lepetye!
üldögélnek a sarokba,
jár a nyelvük, mint a rokka
-letye-petye-lepetye!
Bárki inge, rokolyája
-letye-petye-lepetye!
lyukat vágnak közepébe,
kitûzik a ház elébe
-letye-petye-lepetye!
(Weöres Sándor: Pletykázó asszonyok)
Ez a kép sokunkban élhet a pletykálkodással kapcsolatban: asszonyok pletykálnak, bizalmasan, ugyanakkor mégis nyilvánosan, nem publikus információkat közvetítve. Nos, ezek alapján azt is gondolhatnánk, hogy a pletyka inkább női műfaj. Ez szerencsére nem jelenthető ki, egyes kutatások igazolták, míg mások éppenséggel cáfolták ennek igazságtartalmát, az viszont bizonyos, hogy a pletyka a konfliktusok kezelésének verbális módját kínálja, s az is kiderült, hogy más-más témák bukkannak fel a férfiak és a nők pletykáiban. Szvetelszky Zsuzsa szerint, aki a pletyka pszichológiájáról írta doktori disszertációját, a férfiak (állítólag...) „kollégáikról, volt iskolatársaikról, politikáról és sportról, a nők inkább közeli csoporttagjaikról: családtagokról, barátokról, ismerősökről pletykálnak”. Ami a pletyka negatív felhangját illeti: a vizsgálatok nyomán bizonyos esetekben éppen a pozitív hatást szokták kiemelni a kutatók, miszerint a pletyka a csoportidentitást és a közösségi normákat erősíti. Hogy mi pletyka és mi nem, az persze kontextus és szituáció függvénye, mindenesetre pletyka alatt többnyire azt az informális információátadást értjük, amikor két vagy több személy beszél jelen nem lévő(k)ről. Pletykálkodás közben sok mindent meg is tudhatunk, s a tudás ugyebár hatalom...
Tavaly ősszel a társadalmi beszédmódokról hallgattam egy kurzust, s ott ismertem meg Elizabeth Colson és a makah indiánok történetét. A lényeg dióhéjban annyi, hogy Colson a csoport történelmét szerette volna kutatni és megírni, ehhez pedig szükséges lett volna tudnia a csoporttagok leszármazási vonalát (is). A makah indiánok azonban különböző pletykákat osztottak meg a vele, kibogozhatatlan viszonyokat festettek le, önmagukat, s a hozzájuk közel állókat jó színben tüntették fel, míg másokat ócsároltak vagy bojkottáltak, s olyannyira ellentmondásos információkkal látták el a kutatót, hogy végül meghiúsult a vizsgálat.
Ehhez a kutatáshoz kötődött egy tudományos vita, amelyből jól kitűnik, hogy alapvetően két megközelítése létezik/létezett a kulturális antropológiában a pletyka-kérdésnek. Gluckman álláspontja szerint a pletyka a csoporthatáron belül forog, azaz a csoporttagokról szól és a csoporttagok terjesztik, funkciója pedig a társadalmi szabályok újból és újból történő rögzítése a csoportnormák mentén. Ennek megfelelően a pletyka bizonyos értékítéletet hordoz, ezáltal erősíti meg a normatív rendet és a társadalmi kohéziót. Ettől eltérően Paine véleménye szerint a pletyka elsősorban nem közösségi, hanem egyéni érdekek szolgálatában áll, s egyfajta információ-menedzsmentként az egyén jóltájékozottságát szolgálja és a társadalmi életben való eligazodást könnyíti meg számunkra. a valóságot úgy tudjuk talán legjobban megközelíteni, ha a két álláspontot összesimítjuk, ahogy tette ezt Wilson, aki e két kutatói elv újraértelmezését végezte el. Nézete szerint a pletyka védelmi funkciót töltött be a makah indiánok esetében, s a helyes értelmezés kulcsa talán az, hogy épp azzal védték a csoporthatárt, hogy olyasvalakinek pletykáltak, aki nem volt tagja a közösségnek. Így aztán a pletykába való bevonással tartották kívül a csoporton a kutatót.
Kérdéses tehát, hogy a pletyka kijelöli-e a csoport határait, s ha igen, hogyan. Lehetséges, hogy a pletyka a csoporton belüliek kiváltsága? Véd a kívülállóval szemben? Belső kötéseket erősít? A közösségi normákat és szabályokat tartja fenn? Szituációtól függően valószínűleg - legalább részben - valamennyi állítás igaz. Mindannyian hallottunk már rosszindulatú pletykákat, s ismerünk informatív jellegű pletykákat is, amelyek a hétköznapi életben való eligazodásunkat segítik. Láttuk, hogy létezik csoporton belüli és kívüli pletyka, s hogy egy kívülállónak mondott pletyka is szolgálhat a csoportkohézió erősítésére, de mi történik például akkor, ha a kutatottak a kutatóról pletykálnak? Lehetséges, hogy jelenléte zavarja a csoportérdekeket vagy a helyi normákat? Vagy elérte a beilleszkedés újabb lépcsőfokát, s ezzel is közelebb jutott egy lépéssel ahhoz, hogy elfogadják őt és a lokális viszonyokat belülről ismerhesse meg? Nos, ezt talán csak egy újabb kutatás tudná megállapítani... Akárhogy is legyen, John Steinbeck alighanem rátapintott a lényegre: „Lámpással kereshetsz olyan embert, aki igazán odébb akar állni, ha valami jó zamatos pletykát hallhat valakiről. Szíve mélyén mindenki pletykás.”
A kutatás címe: Értékrendek, megélhetési alternatívák és gazdasági stratégiák egy ormánsági faluban - életmód és mentalitás Markócon. A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
