Nyár van, fesztivál idő. Összművészeti mezítlábas kultúrfesztivál. Antropológus zöld napszemüvegben…
Pár napja ért véget a 7. Ördögkatlan Fesztivál, amit főleg rendezői, de egy kicsit antropológusi szemmel is végigpásztáztam. Az év nagy részében az egyik katlanfaluban lakom, látom a helyieket és a borvidékre érkező turistákat. Aztán minden évben végigkísérem azt is, ahogy egy hétre a környék felbolydul, a helyiek és a turisták is megváltoznak, felvesznek valamiféle közös „mezítlábas – nem vagyunk normálisak” katlanidentitást. Sokszor elgondolkodtam már rajta, hogy hogy lehet az, hogy a teljesen különböző kultúrafogyasztási hátérrel rendelkezők egy hét erejéig mind „kultúrfalók” lesznek és szinte válogatatlanul képesek irodalmat, operát és rock koncertet hallgatni egész napos láncolatokban.
Mitől lesz hirtelen az aktatologatóknak, a földműveseknek, a pedagógusoknak, a művészeknek, a gyerekeknek és az öregeknek is azonos minőségű és mennyiségű igénye a kultúrára? Azért mert házhoz jön? Ez azok esetében sem logikus, akiknek valóban házhoz jön, hiszen az év többi részében is lenne lehetőségük kulturális programokon való részvételre, mégsem használják ki maradéktalanul. Azokra meg, akik a nagy színházak tőszomszédságában, a pezsgő életű városokban laknak, meg pláne nem igaz, hiszen nekik el kell utazniuk ahhoz, hogy sokkal kényelmetlenebb és bizonytalanabb, kevésbé pátoszos körülmények között megtekinthessenek egy-egy előadást. Miért lesznek hát az emberek erre az egy hétre „kultúrfalók”? Nézzük, milyen lehetséges válaszok léteznek egy antropológus számára.
A fesztivál szó a latin festivus, fiesta, festa szavakból ered, eredetileg ünnepi játékokat, ünnepi előadássorozatot jelent. Mai alakját a fest, feast, festive szavakból nyerte, melyeknek jelentése lakoma, vendégség, ünnep, ünneplés. És íme, egy fogalommagyarázat a fesztiválról: „Időről időre ismétlődő társadalmi esemény, egy változatos formákban megjelenő összehangolt eseménysor, melyben közvetett vagy közvetlen módon, a közösség minden tagja többé-kevésbé közös világlátással vesz részt, etnikai, nyelvi, vallási és történelmi hovatartozástól függetlenül.” Falassi később tovább bővítette fenti definícióját, miszerint „a fesztiválok társadalomtudományi értelmezése egy periodikusan ismétlődő ünnep, mely összetett rituális formákból és eseményekből áll, ami közvetett vagy közvetlen módon a társadalom minden tagját érinti, és láthatóan vagy rajtett módon bemutatja a közösség tagjainak identitását, meghatározó alapértékeket, ideológiát és világlátást.”[1]
A főbb hívószavak tehát, amik körül a fesztivál fogalma mozog: az ünnep, a rítus/rituális folyamat, a közös identitás megnyilvánulása. Ezekhez tenném még hozzá a karnevál, a csere, a szabadidő, a kulturális fogyasztás (és a gazdasági tőke szerepe abban) és az életmód csoportok fogalmait. Természetesen nincs lehetőségem ebben a posztban mindegyik témát részletesen kifejteni, hiszen ahhoz még egy teljes évnyi bevezetés a kulturális antropológiába kurzus is kevés lenne. De érintőlegesen megmutatom, hogy szerintem hogyan jelentek vagy nem jelentek meg ezek a témák az Ördögkatlan fesztivál struktúrájában és résztvevőinek attitűdjeiben.
AZ ÜNNEP. Szemben áll a hétköznapokkal, ideje tagolja a hétköznapok idejét. Rendet teremt. Minden kultúrában jelenlévő, a szocializáció során az adott kulturális normáknak megfelelően sajátítjuk el menetét. Hagyományos, ismétlődő. Konkrét eseményhez kapcsolódó. Örömteli, vigadozó. Ritualizált és közösségteremtő, közösségerősítő. Bár a Katlan már hetedik alkalommal került megrendezésre, és néhány dologra valóban azt mondjuk, hogy hagyomány, mégsem nevezném ünnepnek. Hiszen nem ünneplünk semmit, nincs konkrét, pl. megemlékező célja az együttlétnek. Azonban a legteljesebb mértékben egyetértek azzal, hogy közösségteremtő és erősítő, vigadozó és tagolja is a hétköznapokat. Ritualizáltnak sem nevezném. Viszont abban biztos vagyok, hogy néhány elemére rá lehet húzni az ünnep fogalmát. Például az egyik fővédnök, Cseh Tamás emlékére szóló ünnepi harangozás és megemlékezés minden évben megtörténik; pontosan ugyan abban az időpontban, ugyan azzal a céllal. Ritualizált ünnepnek nevezhetném talán a stáb nyitó- és záró ünnepségét is, ami hét éve azonos forgatókönyv szerint zajlik ugyanazokkal a státusú résztvevőkkel, és az aktualitások nem változtatnak a struktúráján. A fesztivál néhány szelete ünnep, de az egész mégsem az.
A RÍTUS, A RITUÁLIS FOLYAMAT. Az ünnep kapcsán már érintettem, és csak ugyan azt tudom ismételni. A fesztivál néhány eleme rituális jellegű, de attól még nem nevezhető az egész egy rítusnak. Ha egészen kézenfekvő példát szeretnék mondani, akkor a házasságkötő pontot kell említenem, ahol a vendégek a Katlan idejére házasságot köthetnek párjaikkal. A házasság (még ha ideiglenes is) az egyik olyan átmeneti rítus, ami az elsők között jut az ember eszébe. De a fesztivál nem hinném, hogy sokaknak eszébe jutna, mint rítus. Pedig magába foglalja a hajnali sorszámért-sorbaállás rítusát, Törőcsik Mari fesztiválnyitó rítusát stb. Még átmeneti rítusnak sem nevezhető, pedig azt már szinte közhely szerűen rengeteg mindenre használják. És bár a fesztiválon az ember abszolút köztes hangulatban érzi magát, az nem vezet át egyik állapotból a másikba, csak megtöri a hétköznapok rendjét, mint egy ünnep.
KARNEVÁL. A karnevál fogalma szintén összekapcsolódik mind az ünneppel, mind a rítussal. Lényege a hétköznapiból kiszakított, annak időkezelésével és normáival teljesen ellentétes kifordított világ. Ez nagyjából igaz is a fesztiválra, és talán még az is elmondható róla, hogy szükséges a résztvevő társadalmi csoport önszabályozásához. Akárcsak a karnevál, egyfajta kiengedő szelepként működhet, ami szerintem ma erőteljesen összefolyik a szabadidő fogalmával. Annyiban nem értek egyet a fesztivál „kifordított” jellegével, hogy a részvétel nem kívánja meg saját identitásunk és normáink hátrahagyását és egy teljesen ellentétes viselkedést, hanem egy szituatív kollektív identitás felvételét szorgalmazza, ami még összefér saját „hozott” identitásunkkal.
ÉLETMÓD CSOPORTOK – SZABADIDŐ – KULTURÁLIS FOGYASZTÁS. A különböző életmód csoportok különböző szabadidő fogalmakkal operálnak. Elsőre azt gondolnám, hogy a katlanozók egy meghatározott életmód csoportból kerülnek ki, melynek tagjai zömében fiatalok, kiemelkedő és igényes kultúrafogyasztási szokásokkal, és ebből kifolyólag a szabadidejüket és „kultúrfalással” töltik – tehát a fesztiválon való részvétel tökéletes szabadidős tevékenységnek bizonyulna számukra. És tény, hogy vannak ilyen emberek a Katlanon. De mellettük ott vannak mások is. Családosok sok gyerekkel, akiknek a szabadidő a játékkal, nyáron stranddal függhet össze. Helyiek, akiknek a szabadidő az esti sorozat megnézése a napi munka, a kert, a szőlő és a ház rendberakása után. Tehetős, magas beosztású orvosok, politikusok, bankárok stb., akiknek a nyári szabadidő eltöltésének gondolata egy egzotikus nyaralással, de mindenképpen külföldi nyaralással kapcsolódhat össze stb. Rengeteg ember, különböző életmóddal, kikapcsolódási szokásokkal, különböző elvárásokkal, és mégis mind a szabadidejüket töltik a fesztiválon (még valamennyire a stábtagok is, hiába a rengeteg munka). Talán azért, mert bár sokféle szabadidő fogalmat használunk, abban mind egyetértünk, hogy a kikapcsolódás arról szól, hogy kifújhatom magam, elengedhetem magam, kötöttségek nélkül lehetek.
KÖZÖS IDENTITÁS. Talán ez a kötöttségek nélküli együttlét az, ami megalapozza azt a kollektív identitást, amit a résztvevők felvesznek erre az egy hétre. A mezítlábas katlanidentitás. Így mindenki egyenlőnek tűnik, és közös cél vezérli őket: a szórakozás, a szabadidő kulturált kihasználása. A fesztivál keretein belül egyetértés uralkodik az árak alacsonyan tartásában (ami nem mindenki számára látszik megvalósulni, de a törekvés megvan), a kultúrafogyasztás nagyra értékelésében, a művészetek díjazásában, a rugalmasságban és kötöttségmentességben, az egyszerűségre törekvésben, a pozitív látásmód preferálásában, és jelentős mértékben az ízlés terén is.
CSERE. Ez utóbbi, az ízlés, pedig összekapcsolódik a cserével – a rítusok és ünnepek állandó velejárójával. Az Ördögkatlan fesztivál gyakorlatilag egy hatalmas értékcsere. Sokféle ember sokféle értékrenddel idejön, felveszi a közös katlanidentitást, és ezzel mintha létrehozna egy közös kommunikációs platformot, bedobja önmagát és az általa hordozott értékeket egy nagy rendszerbe. Mivel van egy közös szituatív identitás, ezért olyan –egyébként nagyon különböző ízlésű és világnézetű– emberek tudnak eszmét cserélni, akik egyébként lehet hogy szóba sem állnának egymással. Az értékek cserélődnek, forognak, változnak és alakulnak. A Katlan végén pedig a résztvevők nagy többsége úgy érzi, kitágult a látásmódja, olyan értékeket ismert meg, amikre egyébként oda sem figyelt volna. Egy fokkal toleránsabb lett, és néhány értékkel (nem mintha ezt lehetne darabszámra mérni) gazdagabb is.
Ha pedig innen nézzük, lehet a Katlan rítus, ünnep, átmenet egy értékszegényebb világból egy toleránsabba, karnevál, csere, játék és miegymás. Ezért lesz mindenki egy hétre „kultúrfaló”. Mert megéri. Mert utána jó – akár sikerül a fesztivált beskatulyázni, akár nem :)
[1] Szabó János Zoltán: A kulturális fesztiválok, mint a művelődés új formái. PhD értekezés, Debreceni Egyetem, 2011, 18-20. o.
