HTML

kulturális és szociálantropológia, néprajz, etnográfia, etnológia, társadalomkutatás, vagy amit akartok

„Mindenki, aki Bongobongóban él, sárga napszemüveget hord. Ezért természetes, hogy mindennek, amit látnak - az égnek, a fáknak, az ételeknek - egy kis sárga árnyalata van. Mindig is így volt, és Bongobongo lakosai elég nagy megelégedéssel élnek sárga világukban. Ebbe a világba megérkezik egy vendég, Adanac lakosa.

Mint talán már hallottatok róla, minden adanaci kék napszemüveget hord. Amikor reggelente felkelnek, megcsókolják gyönyörű, kék gyerekeiket, és ablakukon kinézve szép, kék réteket, erdőket, és farmokat látnak a tökéletesen kék ég alatt. Mint kulturálisan érzékeny látogató, az adanaci úgy érzi, hogy az egyetlen dolog, amit tehet, hogy megpróbálja megérteni a világot a bongobongói perspektívából.

Beszerez tehát egy sárga napszemüveget és felveszi a saját, kék napszemüvege fölé. Némi megelégedéssel szögezi le: ‘Aha! Most már értem. Itt Bongobongóban minden zöld!’”

(A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt által nyújtott személyi támogatással valósult meg. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A kutatás szakmailag kapcsolódik az OTKA 57093 számú "Szimbolikus tájak és etnikus kapcsolatok az posztszovjet Oroszországban" című projekthez.)

Friss topikok

Inni vagy nem inni - az antropológus esete a pálinkával

2014.07.28. 21:44 | sT

Amikor első évet végzett néprajz szakos hallgatóként életemben először indultam terepre, nem gondoltam ugyan, hogy mindent tudok akár a terepmunkáról általában, akár a közösségről, aminek mélyebb megismerésére vállalkoztam, de azért úgy képzeltem, tisztában vagyok az „alapokkal” egy olyan elfogadható szinten, hogy a komolyabb kultúrsokkot vagy a nagyon szarvas hibákat elkerüljem. Nagyon hamar bebizonyosodott, hogy tévedtem. És nem is csak azért, mert – ahogyan korábban már szó esett róla – nincs egy bevált, konkrét recept arra, hogyan is kell terepmunkát végezni, hanem mert arra sem voltam felkészülve, hogy számomra teljesen mindennapi és spontán módon végzett dolgokhoz milyen sokféle szabály kapcsolódhat, és hogy ezekhez nem árt nekem is alkalmazkodnom, ha az adott közösségben hosszabb időt szeretnék tölteni (mindeközben pedig bizonyos szempontból az emberek bizalmába férkőzni). Rengeteg példát hozhatnék, de ami akkor, elsőre is a leginkább elgondolkodtatott, és azóta is sokszor eszembe jut, az az alkoholfogyasztás, illetve az alkoholhoz való viszony kérdése az egyes közösségekben.

Saját bőrömön – mondhatnám: káromon – tanultam meg már az első terepmunkám alkalmával, hogy az ivás mennyire szövevényes módon szabályozott társadalmilag. Tapasztalatlanságomnak köszönhetően így kerültem például egy különösen forró nyári napon abba a helyzetbe, hogy egy óvatlanul elfogadott pohár pálinka után a pálinkát ivó lányokhoz nem szokott helyi férfiak további 5-6 pohárral belém diktáltak; vagy hogy egy, a csoporttársaimmal (szerintünk viszonylag szolidan, de a helyiek szemében fiatal lányok esetében kicsit túlzásba vitt módon) átsörözött este után 10 km-rel odébb is mindenki úgy tudta, részegen randalíroztunk, és még sorolhatnám. Vannak tehát szabályok, nem is kevés, arra hogy hol, mikor, kik, mit, milyen keretek közt isznak és ihatnak egy adott közösségben (Utólag persze rájöttem, hogy otthon is vannak ennek bizonyos szabályai meg keretei, amiket magam is követek, de itt jön képbe a már korábban emlegetett „homeblindness”.) Ha belegondolunk, könnyen belátható, hogy az alkoholfogyasztás egyfajta társadalmi aktus, kulturális jelenség, az ezt meghatározó társadalmi szabályrendszert pedig lehet, sőt, nagyon is érdemes antropológiai megközelítéssel vizsgálni. (Amint ezt tették már többen is. Saját, nem túl kiterjedt olvasmányaim közül a témában mindenképpen ajánlom Mary Douglas: Constructive Drinking: Perspectives on Drink from Anthropology című kötetét, illetve Nagy Zoltán: „Fél méterrel repülni a föld felett”. A vodka a vaszjugáni hantik kultúrájában című cikkét!) Persze itt és most nem szeretném a témában rejlő kutatási lehetőségeket, vagy a lehetséges néprajzi/antropológiai megközelítéseket vázolni, inkább saját tapasztalataimból szemezgetnék arra vonatkozóan, hogyan is működik ez a gyakorlatban, abban a közösségben, ahol jelenleg dolgozom.

Kezdjük mindjárt a nyilvános illetve privát szférában való ivással. Kocsmába alapvetően csak a férfiak járnak, esetleg kamaszkorú lányok és fiúk, amikor valamelyik egységben bulit szerveznek a fiataloknak. Teljesen elfogadott dolog, hogy az egész napos erdei vagy mezei munka után a férfiak betérnek egy-egy pohár italra, a hosszú órákig való ücsörgés viszont általában már nem vezet semmi jóra. Ilyen szempontból a férfiak is jobban teszik, ha otthon isznak – míg az otthoni, túlzott alkoholfogyasztásból adódó veszekedést-verekedést adott esetben el lehet tusolni, a kocsmában könnyen verekedésbe, késelésbe, egy szóval nagy bajba kerülhet az ember, és ott bizony nem marad titokban semmi. Ezzel kapcsolatban nagyon érdekes még (zsuZsálya megerősítette, hogy ez más helyeken is így van), hogy mivel ezekben a falvakban minden kocsma egyben vegyesbolt, illetve minden vegyesbolt egyben kocsma is, időnként azért az asszonyok is be kell, hogy térjenek, ami érdekesen strukturálja az egységek működését. Délelőtt, amikor a férfiak általában dolgoznak, az asszonyok igyekeznek elintézni a bevásárlást, na meg a napi pletykálást. A délutáni-esti időszak a férfiaké, ha valamelyik házban mégis szükség van még valamire az üzletből, a gyerekeket küldik, esetleg (ha megbízható a hazaérkezés időpontja) a kocsmába induló családfőt.

Ezzel mindjárt egy másik kérdéshez jutunk, nevezetesen a férfiak és a nők alkoholfogyasztásának eltérő szabályozottságához. Tény (és szerintem ez a legtöbb helyen ma is általános, Magyarországon is), hogy a sok alkoholt fogyasztó, részeges nő sokkal erőteljesebb, negatívabb megítélés alá esik, mint egy férfi. Alapjában véve a normális mennyiségű ivás a társadalmi érintkezés egy módja, de míg egy bizonyos mennyiségen túl urak esetén még mindig inkább férfias virtus számba megy, addig egy hölgy bizony igencsak szégyellheti magát miatta. Azért persze isznak a nők is, de egyrészt csak gyengébb italokat, sört, bort és esetleg likőröket, és azt is elsősorban otthon, főleg különböző, sok esetben kalákában végzett női munkák alkalmával (tojásírás, közös főzés, disznóvágás, stb.), és kisebb mennyiségben. Nyilvánosan csak esküvő, temetés, keresztelő alkalmával fogyasztanak alkoholt, ilyenkor egy-egy pohár pálinka is belefér, a tisztelet és megbecsülés jeléül, de erről alább. Azokat a nőket, akik nem tartják be a fenti íratlan szabályokat, bizony keményen megszólják.

Hogy mennyire fontos társadalomkohéziós tényező (is) az alkoholfogyasztás, azt mutatja például, hogy az itallal való kínálást megtisztelésnek nevezik. A házigazda megtiszteli az érkezőt egy pohár pálinkával, aki pedig tisztelete jeléül elfogadja azt, tehát „megtisztelik egymást”. Persze ezt is lehet túlzásba vinni, de alapvetően kedves, szinte kötelező gesztusnak számít. Ugyanígy a tisztelet jele és egyfajta kötelesség az esküvőn, keresztelőn, halotti torban való – mondjuk így: rituális – ivás, ami az ifjú pár boldogságát, a gyermek egészségét, a halott lelki üdvét hivatott biztosítani. Kifejezetten udvariatlanság tehát, és adott esetben súlyos következményei lehetnek, ha az ember ilyenkor visszautasítja a pohárka pálinkát, amivel kínálják. Ugyanígy fontos szerepe van annak is, hogy egy adott társaságban milyen sorrendben kínálják meg az embereket.

Ezek tehát az alkoholfogyasztás normálisnak ítélt keretei. Persze a mi szemszögünkből és első pillantásra inkább mondaná azt az ember, hogy itt bizony a lakosság nagyobb része alkoholista, és valószínűleg ez addiktológiai szempontból nem is állna távol a valóságtól, de ha antropológusként nézzük, az a – szerintem sokkal érdekesebb – kérdés merül fel, hogy az adott közösség mikor tekinti problematikusnak az alkoholfogyasztást. Az általam vizsgált falvakban, azt hiszem, akkor bélyegeznek bárkit iszákosnak, azt tekintik túlzott alkoholfogyasztásnak, ha az ivás a családi és/vagy a gazdasági élet rovására megy. Aki tehát annyit iszik, hogy nem tud dolgozni, így nem keres elegendő pénzt a család számára, nem látja el alapvető feladatait a családi gazdaságban, illetve amit megkeres, italra költi; és aki részegen veszekszik, verekszik feleségével vagy gyerekeivel. Ugyanakkor ezt nem feltétlenül írják mindig az emberi gyarlóság számlájára, a közösség szemében alapvetően elítélendő túlzott mértékű alkoholfogyasztást néhány különleges esetben természetfeletti erők művének – ördögi megszállottságnak, vagy főleg rontásnak – tartják, és ennek megfelelően imákkal, szentelményekkel, miséztetéssel próbálnak segíteni rajta.

Persze azért vannak kivételes alkalmak is, például a pünkösdi csíksomlyói zarándoklat közben jóformán minden felnőtt résztvevő (és ugyebár főleg nők voltak) egy-egy üvegcse pálinkával vágott neki az útnak. Hideg is volt, vizesek is voltunk, és hát mégiscsak egyszer van ilyen egy évben, belefért a pihenők alkalmával egy-egy korty mindenkinek.

Természetesen a kutató ebben a szövevényes szabályrendszerben nagyon különleges helyet foglal el – ha észreveszi ezt, ha nem. Mivel idegen, az íratlan szabályok nem vonatkoznak feltétlenül rá, vagy mondjuk inkább úgy, a közösség mindig igyekszik kipuhatolni, mennyire érzi magára vonatkozónak ezeket. Az én tapasztalatom legalábbis azt mutatja, hogy azért mindenképpen érdemes figyelni rájuk, és alkalmazkodni hozzájuk. Bizonyos helyzetekben elfogadok tehát egy-egy pohár italt, de például sosem ülnék ki a szállásom udvarára vagy a kocsma elé egy meleg nyári napon legurítani egy sört – amit pedig otthon jóformán bármikor, és különösebb következmények nélkül megtehetnék.

Szólj hozzá!

Címkék: alkohol életmód terepmunka Románia

A bejegyzés trackback címe:

https://znsz.blog.hu/api/trackback/id/tr296555229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Zöld Napszemüveg antropológiai blog © 2013
süti beállítások módosítása