Adatközlő mindenki, aki adatot közöl a terepen. (Persze, ez így kicsit tautologikus, de hát minek ezt jobban magyarázni!?) Adat lehet bármi: demográfiai adatok, imaszövegek, iskolai prezentációk, receptek, családfák, a legszaftosabb pletyka a szomszédról, egy mondóka, egy köszönés, a kenyér aktuális ára, a buszmenetrend, egy szóval minden. Adatközlő pedig lehet bárki. Nem egy szerencsés elnevezés, kissé officiális, de nem rosszabb az CIA-s beütésű angol informátor (informer) megjelölésnél sem. Ma már vannak, akik hadakoznak a megnevezés ellen, s helyette barátaiknak nevezik az adatközlőket, bár ez egy kicsit félrevezető lehet. A hangsúly itt a civil én-re kerül, akinek barátai vannak, s elhomályosítja a kutatói én-t, aki dolgozni érkezett a terepre. (Mindenesetre tény, a terepen is vannak barátok.) Szerintem a legcélravezetőbb megoldás minél árnyaltabban bemutatni az adatközlőket: kontextustól függően megnevezhetsz valakit foglalkozásán (tanár, vállalkozó) vagy státuszán keresztül (a kolhoz igazgatója), sokakat pozicionálhatsz a háziasszonyodon át (a háziasszonyod szomszédjai, munkatársai, barátja stb.), használhatsz rokonsági terminusokat (a háziasszonyod öccse, a szomszéd fia, a polgármester felesége), vagy ha szeretnél minél tárgyilagosabb lenni (mert a helyzet néha megkívánja), akkor egyszerűen közölheted, hogy X.Y. 59 éves tatár nő. Így már a megnevezések által sikerül adnod egy kis betekintést a vizsgált társadalomba. A háziasszonyod pedig a háziasszonyod – így még véletlenül se történhet meg az a hiba, hogy kidesztillálod magadat a saját kutatásodból, s abból a társadalomból, aminek a részévé váltál. Összefoglalóan meg lehet mindenki adatközlő. Vagy szimplán emberek.
Az adatközlők sokaságában a kulcsadatközlők jelentik az igazi gyöngyszemeket. (Erre sajnos, nincs jobb szó, azt hiszem.) Egy kulcsadatközlő maga is sokat tud a saját kultúrájáról, kommunikatívabb, ezért képes magyarázattal szolgálni, ha valamit végképp nem értesz. Különböző területeken más és más emberek szolgálhatnak kulcsinformációkkal: a vallási rítus legmélyebb jelentéseit valószínűleg a vallási vezető fogja elmagyarázni, az iskolarendszerről pedig a tanárok és az iskolaigazgató tudhatnak a legtöbbet. Persze ez sem törvényszerű, sosem lehet tudni, hol akadsz rá az igazira. Lehet, hogy a vallási vezető a rokonsági ágazatok és elnevezések mindentudója, míg az istenek panteonját a szomszéd néni fogja részletesen felvázolni. Zsákbamacska az egész.
A kulcsadatközlők között vannak olyanok is, akik hamar megértik, hogy mit csinálsz, és mire szolgál a terepmunka. Ők azok, akik kulturálisan érzékenyebbek, képesek értelmezni a saját világukat, és néha el is tudnak vonatkoztatni attól. Ugyanakkor vigyázni is kell a kérdezősködéssel, hiszen ezeken az érzékenyebb embereken keresztül sokszor már csak a dolgok általuk értelmezett változatát ismerheted meg. Szóval zsigeri infókért máshol kopogtass!
Általában minden terepen akad legalább egy kulcsadatközlő, de a szerencsésebb kutatóknak több is van. Persze ez nem úgy működik, hogy megérkezel és kijelölsz valakit, hogy „ezentúl te leszel az én kulcsadatközlőm!” Ez csak úgy megtörténik. Én kettővel büszkélkedhetek, s ha nagyon szeretnénk megmaradni a „barátok” vonal mellett, akkor igen, őket nevezhetjük a barátaimnak is. Az egyikőjük az udmurt szomszédasszonyom, a másik a járásközponti múzeum tatár igazgatónője. Mondanám, hogy mivel a járás lakosságát alapvetően két etnikum alkotja, ezért mindkettőből jár egy kulcsadatközlő, de valójában ez véletlenül alakult így.
A szomszédasszonyomat a VKontaktye-n (az oroszországi Facebook) keresztül ismertem meg, s rögtön a segítségemre sietett: szerzett nekem szállást, méghozzá a közvetlen szomszédjánál. Mindig is érdekelte, hogy mit csinálok, próbált minél több eseményre elvinni, s büszkén magyarázott, ha valamit nem értettem. Egyszer arról beszélgettünk, hogy mennyi minden izgalmas látni- és tudnivaló van a világban, s hogy nagyon igyekezni kell, hogy minél több dolgot megismerhessünk. És ezen a ponton szomszédasszonyom kifakadt, s elmondta, hogy mennyire nagyszerű dolog, amit csinálok, mert a terepmunka pontosan erről szól. Szeretném hozzátenni, hogy amikor már az ezredik értetlen tekinteten is túl voltam, ez a visszajelzés nagyon sokat jelentett.
Másik kulcsadatközlőmet a kutatási témáim egyikének, a múzeumoknak köszönhetem. A járásközponti múzeum igazgatónője segített eljutni a leghíresebb iskolamúzeumokba a járásban, segített a köztársasági családfa-program kutatásában, rengeteg anyagot rendelkezésemre bocsátott a múzeumban, elmagyarázta, miért is baskírok a tatárok, s ráadásul még néhány tatár finomság receptjével is ellátott. A tavalyi búcsúajándékom – egy kalocsai hímzett terítő – pedig rögtön bekerült a múzeumi kiállításba.
Két kulcsadatközlő, akik csak látásból ismerik egymást. Így történhet meg, hogy néha teljesen véletlenül, a lehető legnagyobb jóindulattal keresztbe szerveznek, vagy a programok váltófutásszerűen követik egymást. Például a hétvégi menetrendem a következőképpen fog kinézni: alig keveredem majd haza éjfélkor egy udmurt lakodalomból, ahová szomszédasszonyom visz el, de hajnali 4-kor már várni fog az autó a házunk előtt, hogy átutazzuk fél Baskíriát a „Családfa ünnepe” miatt, amit az igazgatónő szervezett meg nekem. De a kulcsadatközlőim nélkül mit is érnék én, mit tapasztaltam volna eddig nélkülük? Jóval kevesebbet. Egy-két álmatlan éjszaka pedig mindig belefér.