„Semmiféle hátulgombolós ne is próbálja magának megspórolni ezt az utat” – idézi gúnyosan tanárai szavait Nigel Barley a terepmunka megkerülhetetlenségéről. Erről most nem nyitnék vitát, noha azt gondolom, hogy van pár olyan „hátulgombolós”, aki megspórolta ezt az utat, vagy esetleg kevesebb időt töltött terepen az elvártnál (ha van olyan), mégis kiváló kutatóként tartják számon az antropológia tudományában. De persze ők vannak kisebbségben. Azért választottam mégis ezt az idézetet indításként, mert rámutat a terepmunka mindenkori egyedülállóságára a társadalomtudományok módszertani tárházában, amely módszer nem csupán egy szakdolgozat vagy egy disszertáció alapjául szolgál majd, de teljes értékű kutatóvá avanzsálja az antropológus tanoncot. A terepmunka tudományos védjegy és egyben igazi beavatás, amit néhányan szeretnek számon kérni – ahogyan ezt tették Barley professzorai is.
Az idei terepmunka nem az első az életemben. 2008-ban jártam először Baskortosztánban amolyan feltérképező terepmunkán egy öttagú kutatócsoporttal, ahol a Nagyok még szorosan fogták a kezem. Az évek során többször megfordultam a szomszédos Udmurtia fővárosában, Izsevszkben nyelvet tanulni, de az első igazi önálló terepmunkámra csupán 2012 tavaszán kerülhetett sor. Most, 2013 őszén újra útra kelek, hogy folytassam kutatásom a baskíriai udmurtok és tatárok között.
A terepmunkán végzendő fontos feladatok egyike a terepnaplók vezetése. Igen, kérem szépen, ebből több is van. Először is meg kell említeni azt a kis jegyzetfüzetet, ami állandóan ott lapul a zsebben, tele van mások számára érthetetlen és értelmetlen információkkal, odavetett szavakkal, számokkal, rajzokkal és minden egyébbel, amivel csak találkozik a kutató a nap során. De ez még nem igazi napló, ugyebár. A nap végén a terepmunkás felüti kutatási naplóját és felvezet MINDENT, amit látott aznap a lehető legnagyobb részletességgel, hogy pontosan tudjon emlékezni azokra évek múltán is. Minden fontos lehet, még az is, ami jelentéktelennek tűnik az adott pillanatban, hiszen sosem lehet tudni, mikor milyen információ fog szolgálni a puzzle utolsó darabjaként. A másik napló a titkos magánnapló. A titkos magánnapló, ami a mi üzempszichológusunk hónapokig; a napló, akinek megint csak MINDENT elmondhatunk, csak így kicsit más stílusban, más vérmérséklettel. És néha még ebből is tudomány lesz.
Idén úgy döntöttem, írok még egy naplót. Amit nem a disszertációmnak, nem is magamnak, hanem nektek írok – így született meg ez a blog, ahol rendszeresen olvashattok majd az itteni mindennapokról. Nem is vesződnék most azzal, hogy tudománytörténeti bevezetőt adjak a terepmunka módszeréről, bízom benne, hogy írásaim majd mélyebb betekintést adnak arról, mit is jelent ezt csinálni. Azért persze néhány alapszabályt érdemes tudni:
1. Két teljes gazdasági ciklus, általában két év. Ez lenne a terepmunka ideális ideje. (De ahol egy évben kétszer szüretelnek, ott biztos elég egy év is.) Az első év az alapozás, amikor is mindennel megismerkedsz, a második pedig arra szolgál, hogy az elsővel összehasonlítva levonhasd a következtetést: mi kötött, mi viszonylagos és mi improvizatív a társadalom életében. Azért persze a két évet teljesíteni nem olyan egyszerű, a legtöbb antropológus ma már ezt nem teheti meg, vagy csak nagyon nehezen. Ami engem illet, Oroszországba idáig csak három hónapos vízumot sikerült szereznem, ami elég rövid időt jelent az antropológia szótárában. A terepmunka idejét és jellegét a bürokrácia legalább annyira formálja, mint a kutató, sajnos. De erre majd még később visszatérek.
2. Tanuld meg a helyi nyelvet! Ez összefüggésben van a harmadik ponttal, miszerint a kutatónak el kell sajátítani az adott társadalom gondolkodását és világnézetét, s aszerint kell megértenie és elemeznie a tapasztaltakat. Régi kérdés, hogy a gondolkodás formálja-e a nyelvet, vagy fordítva, mindenesetre az vitathatatlan, hogy hatással vannak egymásra. Éppen ezért a mélyebb megismerés érdekében a helyi nyelv elsajátítása elengedhetetlen. Hát, ami azt illeti, én jól bemerészkedtem a sűrűjébe! Terepemen négy nyelvvel kellene megbirkóznom: az orosszal, a baskírral, a tatárral és az udmurttal. Sajnos, az én agyam más struktúrákra rendezkedett be, s képtelen befogadni annyi nyelvet és olyan mélyen, mint ahogy ezt kedvenc nyelvészeim agyai teszik. Oroszul beszélek, udmurtul pedig három hónapot tanultam az Udmurt Állami Egyetemen, ami ment is, amíg le nem fagytam a baskíriai udmurtok déli dialektusától. Ez esetben – mondhatni hál’ Istennek – kutatási témám, az oktatás, szinte kizárólagosan oroszul folyik.
3. Költözz be! Egy családhoz, egy igazi otthonba. És így a lehető legközelebbről szemlélheted a mindennapokat, megértheted a legfontosabb mozgatórugókat, megtudhatod a titkokat, s rengeteg pletykát is hallhatsz, ami a terepmunkán első osztályú információforrásnak számít. Így tudhatsz meg a legtöbbet az ottani emberek gondolkodásáról és világnézeteiről, ami aztán segít megérteni további dolgokat is. Ezt nevezik émikus megközelítésnek, az adott társadalom saját logikája szerinti értelmezésnek. (Ha picit ködös még a fogalom, semmi baj, vissza fogok rá térni, s a saját témáim egyikén fogom elmagyarázni, miről is van szó.) És itt jön be a képbe az a bizonyos Zöld Napszemüveg. Az émikus megközelítés pontosan az a sárga napszemüveg, amit az adanaci lakos felrak, de mivel saját kultúránktól, neveltetésünktől, szocializációnktól és gondolkodásunktól (saját napszemüvegünktől) nem tudunk teljesen megszabadulni, ezért mindenki kicsit más színben látja a megismerni kívánt kultúrát. Ebben a blogban az én napszemüvegem színeit láthatjátok. Ha van kedvetek, tegyétek hozzá a tiéteket is!
