Legkedvesebb gyerekkori filmjeim közé tartozik „A koppányi aga testamentuma” (Fekete István regénye alapján), ami az ifjú magyar vitéz, Babocsai László és a koppányi aga lányának, Dusmátának szerelmes történetét meséli el kalandokkal, párbajokkal, vitézi portyákkal, mindenféle török kinccsel, no, meg ízes beszéddel megfűszerezve. A helyszín a balatoni végek, pontosabban a török idők fonódi végvára, ahol mindenki mesterien forgatja a kardot. A kedvenc részem, amikor Csomai kapitány a gyászesztendő leteltével úgy dönt, hogy megkéri a megözvegyült Sára asszony kezét, s ezért beleül egy nagy dézsába, s alapos fürdőt vesz a vár kellős közepén. Szegény szolgája, Jóska nem győzi hordani a fürdővízzel teli vödröket a kapitánynak, pedig az harmadszor, és még negyedszer is át akarja szappanozni magát, hogy csak úgy illatozzon a tisztaságtól. Ekkor már a titkos párviadalra készülő türelmetlen vitézek is megkérdezik a szolgát, hogy mi a csudát csinál a kapitány ennyi ideig, ő pedig csak annyit mormol a bajsza alatt: „Fürödik.” De a szeme mindent elárul.
Ez a jelenet mindig eszembe jut, amikor szaunázáshoz készülődünk. Egyrészt teljes mértékben megértem Csomai kapitányt, hiszen aki nem zuhanyozhat minden nap, az a heti egy alkalom során igyekszik bepótolni a lehetőséget, s hétszer annyi vizet használ, mint amennyit kellene. Ugyanakkor átérzem a szolga a helyzetét is, mert ennyi vizet cipelni holmi tisztálkodáshoz… hát, ember legyen a talpán, aki bírja.
És itt muszáj bírni, ugyanis másképp nem leszel tiszta. Még az a mázli, hogy a háziasszonyom éppen a kúttal szemben lakik, így nem kell messzire menni. Vödör a kézbe vagy a vízhordórúd, a karnan segítségével a vállra, s irány vízért. Közben még pletyózni is lehet – ugyanis ez szigorúan női munka. Persze akadnak kivételek, ha például a nő nagyon-nagyon-nagyon elfoglalt vagy beteg, akkor a férfiak biztosítják a vízutánpótlást, a kisfiúk besegítenek a nagymamának, szaunázás esetén pedig jól jön a kút csapjára szerelt slag, ami elér egészen a házig. De alapvetően ez nem a férfiak feladata. 10-12 évesen a lányok már a kútra járnak, s így van ez életük végéig. Bizony, még a hetven év feletti nénik is maguk hordják a vizet.
Ez olyannyira a nőiség része, hogy az esküvőt megelőző legelső rítus, az úgynevezett „új sógornő befogadása” során a fiatal lány vízhordással nyer bebocsátást új családjába, legfőképpen leendő sógornői közé. Ilyenkor a fiús háznál összegyűlik a vőlegény rokonsága, hogy együtt nézzék végig, amint a menyasszony először hoz vizet a kútról, amit aztán pénzért árul a násznépnek. Ezután a lány hivatalosan is átköltözik a fiú családjához (mostanság persze ez már hamarabb megtörténik), s utána aztán cipelheti a vizet látástul-vakulásig: mosáshoz, mosogatáshoz, főzéshez, teához, takarításhoz vagy éppen a szaunába.
Az új sógornő befogadása: bal oldalt az egyik leendő sógornő, aki kíséri és segíti a menyasszonyt, középen a menyasszony, jobb oldalt pedig a vőlegény
Magát a szaunát a házhoz hasonlóan a család férfitagjai építik az erdőben kivágott fából. A szaunát oroszul bányának, udmurtul muncsonak, tatárul pedig muncsának nevezik. Feketeszénnel fűtik fel, éppen ezért a befeketedett falak miatt néha tényleg bányában érzi magát az ember, de valójában semmi köze a kettőnek egymáshoz. Ez a bánya a tisztaság helye, ahol mosnak és tisztálkodnak az emberek. Azaz nem csupán üldögélnek a melegben, hanem utána hajat mosnak, lefürödnek, körmöt vágnak, borotválkoznak – kinek mire van igénye.
Épül az új szauna
„A befeketedett falak miatt néha tényleg bányában érzi magát az ember”
Lehet egyedül és egyszerre többen is szaunázni. Általában nők és férfiak külön mosakodnak, de a házaspároknak együtt is szabad. Gyakori, hogy az egy korosztályba tartozók, illetve az azonos társadalmi státusszal rendelkezők (például hajadonok) közösen fürödnek, de persze ez sem kőbe vésett szabály. A pici gyerekek édesanyjukkal, a nagyobbak az azonos nemű szülővel vagy rokonnal járnak a bányába, az idősek pedig általában utoljára maradnak. Az elsőbbség a legmerészebbeket illeti meg, akik forrón szeretik – vagyis többnyire a férfiak kezdenek. De előfordul, hogy udvariasságból a nőket vagy a vendégeket előre engedik, illetve hogy ők maguk választhatják meg a sorrendet. Sokáig én is elsőként mosakodhattam, aztán néhány hét után szépen beelőztek a családban élő férfiak. Innen tudtam, hogy már nem vagyok vendég, hanem én is a háztartás részévé váltam.
Szaunázás során a víz egy része a kályha egy elkülönített részébe kerül, ahol aztán az szépen felforrósodik. A maradék hatalmas zárható fémhordókba landol, amik hűvösen tartják azt a forró szaunában. Ezzel a kettővel lehet kikísérletezni a lavórban a test számára legkellemesebb hőfokot, ami eleinte még melegebbet jelent, de a vége felé már egyre hidegebb vízre vágyik az agyonpárolódott bőr.
A párolódást segítik a nyírfaágak is, melyekkel ajánlott jó alaposan végigcsapkodni magunkat. Puhává varázsolja a bőrt, serkenti a vérkeringést, s lefogadom, hogy narancsbőr ellen is kiváló. Utána pedig jöhet az alapos fürdés, az egy heti kosz levakarása, s talán még „előre mosakodni” is érdemes. A szaunázást követően pedig elmaradhatatlan az orosz jókívánság: Sz ljogkim párom, azaz könnyű párát. Frissítőként pedig mi más, mint a forró tea szolgál természetesen. (Azért néha behűtenek egy kis sört is.)
Kilépve a szaunából: Sz ljogkim párom! Könnyű párát!
Bármennyire imádom és igénylem a napi zuhanyt, azt azért meg kell hagyni, hogy a heti egyszeri szaunázásnak egészen más fílingje van. Megérdemelt jutalom, igazi újjászületés, ünnep és határtalan boldogság, hogy végre tiszta vagy. Összehasonlíthatatlan. Amikor szóba kerül, hogy mifelénk zuhany meg fürdőkád van, akkor az egyrészt persze irigylésre méltó, hiszen minden nap lehet fürödni, másrészt viszont sajnálatos, mivel nincs hol gőzfürdőt venni. Így ha van valami, ami a falusiakat elrettenti a városi életmódtól, azt talán a saját szauna hiánya, ugyanis városban – a bekötött víznek köszönhetően – a fürdőkád a módi. A külterületeken, a nyaralókkal teli peremkerületekben és az agglomerációban persze elterjedtebb a forró gőzfürdő, de a lakótelepeken bérelt lakások adottságai már nem túl szaunabarátak. Éppen ezért a városból falura érkező vendég első útja is mindig a szaunába vezet.
A szaunázás gyakorisága évszak- és családfüggő. Nyáron hetente kétszer, vagy akár háromszor is érhet az a szerencse, hogy vizet kell hordanod, de utána le is fürödhetsz. Télen ritkábbak ezek az alkalmak, általában a szombat vagy vasárnap, azaz a pihenőnap a tisztálkodás napja. Amennyiben soktagú a család, úgy megint csak gyakrabban kerül befűtésre a szauna, ha egyedül vagy ketten éltek, nem érdemes a tüzelőanyagot pazarolni. Néha pedig kisegítik egymást a barátok, s meghívják a másikat is a családi szaunába, ha éppen befűtik – így eshetett meg, hogy a tatár mullah szaunájához is volt már szerencsém.
Azzal pedig, hogy mikor határozod el magad a vizes kalandra, az egész falu tisztában van. Ugyanis míg a városban szépen csöndesen megnyitják a csapot, ahonnan folyik a meleg víz, addig a füstölgő kémény még a falu végén is jól látszik, s azt hirdeti: Akakij Akakijevicsék fürdenek. Falun nincs titok.
Nincs titok, így a kötelező rituális tisztálkodást sem lehet elsumákolni: az állatáldozatok napját megelőző este a falu összes szaunakéménye füstölög. (Kivéve a tatárokét, akik a mecsetlátogatás előtt teszik ugyanezt.) A vallási szertartáshoz hozzátartozik a tisztaság is kívül-belül: alkoholt fogyasztani tilos, fürödni viszont kötelező. Ami azt illeti, minden egyes rítust tisztálkodás előz meg vagy követ: így fejezik be és koronázzák meg az új sógornő befogadását, a szülést követő három nap szintén befűtik a szaunát, s temetés után is elengedhetetlen a mosakodás. Halottak napján csak tisztán szabad megemlékezni, húsvétra is párolódással készülnek az emberek, s újév napját megelőzően is kötelező a tisztálkodás, hogy minden, ami régi, hátra maradjon. Nőnapkor pedig adnak az ünneplésnek rendesen: ilyenkor a férfiak csinálnak mindent a háztartásban, vizet hordanak (vagy a kútra kötik a slagot) és előkészítik a falu összes szaunáját, hogy a nők csak úgy lubickolhassanak az örömben. Meg a vízben.
