Képzeljetek magatok elé egy földgömb kirakót! Na, szerintem majdnem úgy történik az antropológiai kutatás és megismerés, ahogyan ennek a játéknak a felépítése is. Választasz egy kiindulópontot (vagy csak úgy eléd kerül), amiről már sejtesz valamit: hogy mit ábrázolhat, hova tartozhat, mi kerül majd mellé. Próbálgatod, illesztgeted, aztán egyre nagyobb lesz a kirakott terület. Esetleg egymástól (egyelőre) független területeket raksz össze. Közben megpillantasz olyan darabokat is, amelyek talán a megkezdett részhez még egyáltalán nem passzolnak, de tudod, hogy később kulcsfontosságúak lehetnek. És néha pedig teljesen elcsüggedsz, hogy ez a nagy halom puzzle-darab sose fog összeállni, semmi közük egymáshoz, vagy legalábbis te úgy érzed, s hagyod a fenébe az egészet. De azért mégis motoszkál benned valami, s visszatérsz időnként, hogy felépítsd azt a nyamvadt gömböt. S mikor már egyre nagyobbak a megkezdett részek, amikor Észak-, Közép és Dél-Amerika közelebb kerülnek egymáshoz, amikor Afrika végre egységben, s Európa egyesül Ázsiával, akkor egyszer csak összeáll a kép. És ami a legszebb: minden összeér mindennel, s képtelenség róla legyalogolni, mert egyszerűen nincs széle.
Talán a legnagyobb különbség a játék és a világok megismerése között, hogy az utóbbinak nincs vége, s nem is lekerekített. Arról nem is beszélve, hogy amiket mi, antropológusok próbálunk megérteni, folyamatos változásban és mozgásban vannak, csak győzzük figyelemmel követni! De a lényeg: mindannyian puzzle-t játszunk, s keressük a lehetőségeket, hogy hol érnek össze a területeink mások területeivel. Persze lehet, hogy úgy tűnik, a punkok dresszkódja és az indiai todák házasodási szokásai olyan messze vannak egymástól, mint a Tűzföld Hódmezővásárhelytől, de mégis valahol összeérnek a világaik, s együtt talán rálátást adnak az egyetemesre. Ahogy Rousseau mondta: "Ha az emberekre vagyunk kíváncsiak, nézzünk magunk köré, de ha az emberre, akkor nézzünk messze!"
Ezért döntöttem úgy, hogy meghívok néhány új szerzőt a blogra. Méghozzá teljesen más kutatási területekről, melyeket „csupán” egyetlen dolog köt össze: az antropológia. (Minket pedig mindannyiunk alma matere, a Pécsit Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszéke, ahol egyetemi tanulmányainkat végezzük/végeztük.) Vagyis hosszú hallgatás után újraéled a blog, s ezentúl négy antropológustanonctól származó bejegyzések színesítik a Zöld Napszemüveget heti rendszerességgel, hogy minél több betekintést engedjünk mindabba, amivel foglalkozunk. Lássuk, kikről is van szó!
sT
Ex-évfolyamtárs, kolesz folyosói beszélgetőpartner, akiről tudom, hogy jóval többet olvas, mint én. A pécsi Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszéken szerezte mesterdiplomáját, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia tanszéken PhD-hallgató. Az ERC (Európai Kutatási Tanács) Advanced Grants által támogatott, pécsi székhelyű, Prof. Pócs Éva által vezetett „Népi vallás a keleti és nyugati kereszténység határán: folyamatosság, változások és kölcsönhatások” című projekt munkatársa.
Vallás, hiedelmek, etnicitás (főleg román-magyar együttélés ill. ennek vallási vonatkozásai is), ünnepek, kisebbségpolitika és Románia témákban várhattok tőle bejegyzéseket. Idézem: "Hogy miért fogok írni? "Az etnológus - tanácstalan ember. Azért kutat, mert nem tudja. És minél tovább kutat, annál kevésbé tudja. Csak azt teheti, hogy leírja és elmondja azt, amit látott." (Távolról közelítve. Interjú Losonczy Anna kultúrantropológussal. Magyar Tudomány, 2000. március).
Azt hiszem, vagyis szeretném azt tudni, hogy a gyakorlati jelentősége mindannak, amit csinálunk, az többek között az, hogy szélesebbre tárjuk azt az ablakot, amin keresztül az emberek a világot szemlélik. Nagyobb rálátás - több megértés, legalábbis annak lehetősége. A Zöld Napszemüveg mindenféleképpen ilyen számomra. Örülök, hogy ehhez én is hozzátehetem a magamét.”
Zsálya
A tanszéki diákélet hajtómotorja, kiváló kirándulótárs, „minden-jóban-benne-vagyok” típus, a "zöld napszemüveges polip" kifejezés megalkotója (négy blogger = nyolc kar), aki a „szomszédba” ment terepre. Jelenleg végzős hallgató a pécsi Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszéken. Választott témakörei: terepmunka, gazdasági stratégiák, gazdálkodás, önellátás, lokalitás, identitás, munka, munkanélküliség, életmód, vidék, „vidéki életmód”, környezettudatosság, ökológia, „meg a csuda tudja...”
Hogy mit is csinál? „Azt hiszem, jelenkort kutatok, illetve hazai társadalmat, mondjuk, hogy jelenkori hazai társadalmat. Bár ez így egyszerre túl szűk és túl tág megfogalmazás. Megpróbálom a dolgok miértjét és mikéntjét megérteni, megragadni a hétköznapi élet lényegét, s miközben igyekszem mindezt objektíven tenni, mégis elkötelezett vagyok egy meghatározott irányba: úgy gondolom, hogy az egyén felelős az őt körülvevő közösségért, társadalomért, környezetért, természetért, ezért elsősorban olyan témák iránt érdeklődök, amelyek rámutatnak a felsoroltak közti dinamikus viszonyokra és olyan mintákkal szolgálhatnak, amelyek a kutatott társadalom keretein túlmutat(hat)nak. Olyan összefüggések érdekelnek, amelyek rávilágítanak ökonómia és ökológia, egyén és közösség kapcsolatára és mindezek működési elveire.
Miért szeretem, amit csinálok? Nekem a néprajz, antropológia, vagy bárhogy is hívjuk, lehetőséget ad arra, hogy szélesítsem a saját horizontomat, s rajta keresztül talán másokét is. Kapcsolatot segít teremteni más nézőpontokkal. Segít a megértésben. Én ezt fontosnak tartom. Emberekkel beszélgetek, megpróbálom megismerni az életüket, a mindennapjaikat, szeretném látni és megérteni, hogy mit miért és hogyan csinálnak, milyen értékrendek alapján milyen célok vezetik őket - és az igazság az, hogy közben nem csak róluk tanulok meg egy csomó dolgot, hanem legalább ugyanannyi mindent magamról is. Korábbi és jelenlegi terepmunkám is a Dél-Dunántúlhoz, Dél-Baranyához, azon belül is az Ormánsághoz fűződik, a Dráva-sík egy kis falujában kezdem épp a kutatást, s elsősorban az itt látott és tapasztalt dolgokat, történéseket, élményeket osztom majd meg az érdeklődőkkel ebben a blog-naplóban. „Ahány ház, annyi szokás”, tartja a mondás, s csakugyan, nem feltétlen kell messzire mennünk, ha új szempontokkal ismerkednénk, vagy épp a megszokottól eltérő környezetre vágyunk, esetleg a hétköznapok másmilyen, sajátunkétól eltérő folyását szeretnénk látni. Úgy vélem, a hazai terep is tud tartogatni érdekességeket a kutató (és reményeim szerint az olvasó) számára.
hananász
A számomra eddig csak látásból (meg a fészbúkos néprajzos csoportból) ismert lány, akit a blog kibővítése hallatán többen is ajánlottak, s aki izgalmas „múzeumi terepet” csinált egy brit kisvárosban.
„Mesterhallgató vagyok a pécsi Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszéken. Ugyanitt szereztem főiskolai diplomát is. Kutatási témám tárgy és ember kapcsolata, illetve ennek megnyilvánulása a gyűjtők és múzeumok esetében. Hosszú távú terveim közé tartozik –és igen előkelő helyet foglal el közöttük – hogy múzeumi munkát végezzek, és ezáltal megértessem és tudatosan használtassam az emberekkel mindennapi kultúrájukat. Hiszem, hogy ha van tudatos fogyasztás, szociális érzékenyítés, élethosszig tartó tanulás, intelligens színházlátogatás stb., akkor mindezek a hívószavak, értékek, szlogenek letapinthatók és használhatók az ember – tárgy – múzeum hármasában is. Ennek fényében, amivel hétköznapi szinten foglalkozom, és amiről várhatóan a blogon is írni fogok, a következők: a kultúra múzeumi reprezentációja, az identitás kifejezése és keresése tárgyakkal és tárgyakban, a tárgyak hatása mindennapi életünkre, városi mindennapok mint terep, múzeumi terepmunka, látogató és múzeum termékeny kommunikációja, tárgytörténetek (eredeti/másolat), illetve érintés, mint a tárgyak használatának és megértésének kulcsa. Azt szeretem a szakmánkban, hogy segít értelmezően látni, használni és szeretni a világot – remélem, hogy valahogy ezt a szemléletet és lelkesedést sikerül továbbadni itt a Zöld Napszemüveg blogon is.”
Boginya
Most talán nekem is illene pár szót írnom magamról. Én is a pécsi iskolában szereztem a mesterdiplomám, s ugyanott vagyok harmadéves PhD-hallgató. Oroszországban, pontosabban Baskortosztánban végzem a kutatásaimat az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alap) által támogatott, Dr. Nagy Zoltán által vezetett „Szimbolikus tájak és etnikus kapcsolatok a posztszovjet Oroszországban” c. pályázat keretei között. Az eddig is megszokott főbb témaköreim: Oroszország, baskírok, tatárok, udmurtok, etnicitás, nacionalizmus, nemzet-építés oktatás, múzeum, s minden, ami még belefér. (Itt szeretném megjegyezni, hogy tematikus kilengések mindannyiunk esetében előfordulhatnak.)
Sosem készültem antropológusnak – 20 éves koromig azt se tudtam, mi az az antropológia, s majdnem hogy véletlenül keveredtem bele ebbe az ügybe. Mégis itt ragadtam, mert megtetszett az antropológiai gyakorlat és elmélet sajátos egymásrautaltsága, mert izgalmasnak tartom, hogy az adatok puhák, a határok pedig homályosak, mert szeretek „megérteni”, s mert végtelenül élvezem, amikor összeáll az a bizonyos kép.
Feszít az ismeretterjesztés vágya, ennek az eredménye ez a blog. Vallom, hogy mindent csak magunkon keresztül ismerhetünk meg, pontosabban szólva, hogy minden megismerés átitatódik saját személyiségünkkel, ezért választottam a Zöld Napszemüveget a blog címének és ars poetica-jának.
