HTML

kulturális és szociálantropológia, néprajz, etnográfia, etnológia, társadalomkutatás, vagy amit akartok

„Mindenki, aki Bongobongóban él, sárga napszemüveget hord. Ezért természetes, hogy mindennek, amit látnak - az égnek, a fáknak, az ételeknek - egy kis sárga árnyalata van. Mindig is így volt, és Bongobongo lakosai elég nagy megelégedéssel élnek sárga világukban. Ebbe a világba megérkezik egy vendég, Adanac lakosa.

Mint talán már hallottatok róla, minden adanaci kék napszemüveget hord. Amikor reggelente felkelnek, megcsókolják gyönyörű, kék gyerekeiket, és ablakukon kinézve szép, kék réteket, erdőket, és farmokat látnak a tökéletesen kék ég alatt. Mint kulturálisan érzékeny látogató, az adanaci úgy érzi, hogy az egyetlen dolog, amit tehet, hogy megpróbálja megérteni a világot a bongobongói perspektívából.

Beszerez tehát egy sárga napszemüveget és felveszi a saját, kék napszemüvege fölé. Némi megelégedéssel szögezi le: ‘Aha! Most már értem. Itt Bongobongóban minden zöld!’”

(A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt által nyújtott személyi támogatással valósult meg. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A kutatás szakmailag kapcsolódik az OTKA 57093 számú "Szimbolikus tájak és etnikus kapcsolatok az posztszovjet Oroszországban" című projekthez.)

Friss topikok

Terepre mentem, rögtön jövök!

2014.03.16. 20:46 | zsuZsálya

Amikor terepekről és antropológiai terepmunkáról esik szó, elsőként valószínűleg valami meglehetősen távoli helyszín és a sajátunktól merőben eltérő kultúra jut eszünkbe. Ismeretlen tájak, idegen emberek, különleges szokások, nemde? Amikor néprajzot emleget az ember, leginkább a falu, a vidéki élet, a hagyományok és az egykori paraszti kultúra képei villannak fel. Hogy mennyire fedik ezek az elképzelések a valóságot, s hogy a két tudomány tárgya és eszköze hogyan alakult és mivé vált napjainkra, arról még szakmai körökben is folynak viták, annyi azonban bizonyos, hogy a kulturális antropológia feladata kezdetekben a távoli népek megismerése volt, míg a magyar néprajz a hazai népi kultúra kutatására szerződött létrejöttekor. Nos, lássuk, mit is keres akkor egy néprajzos terepen?

 

 

 

Amikor terepre indulok, – Boginyát idézve – a „szomszédba” megyek. A falu, ahol nemrég kezdtem kutatásba, körülbelül egy órás autóútra van Pécstől, s mint mindennek, ennek is vannak előnyei és hátrányai. Kezdetben a földrajzi közelségnek köszönhetően többször látogattam egy-egy napra, délutánra leendő vizsgálataim helyszínére. Közel van, s mégis, ez a távolság túl sok és túl kevés egyszerre. Azt hiszem, a terep nem attól terep, hogy messze van a kutató lakhelyétől, hanem attól válik tereppé, hogy az ember mennyire tudja terepként kezelni és mennyire tud azonosulni a hellyel, a település lakóival, mennyire tudja felvenni a helyi élet ritmusát, s mennyire tud egyensúlyt teremteni ebben az egyszerre-kívül-és-belül helyzetben. Számos antropológus fogalmazta ezt már meg, mégis akkor értettem meg igazán, amikor magam is erre a mezsgyére kerültem és átélhettem ezt a fajta terepmunka-élményt. Két hetet töltöttem terepen, és bár minden körülmény ideális volt a terepmunkához, mégis kellett néhány nap ahhoz, hogy úgy érezzem, megérkeztem. Pedig nem voltam már teljesen ismeretlen, többször jártam a faluban, ismertem néhány embert, néhány családot, mégis talán az első három nap után éreztem csak igazán, hogy sikerül beilleszkedni a helyi közösségbe, hogy megtört az a bizonyos jég. A folyamat persze nem egyirányú, és nem csak arról van szó, hogy a helyieknek idő kelett, míg elfogadták a jelenlétemet. Nekem is idő kellett, hogy ne idegenként mozogjak a faluban, megszokjam a társaságot, a házat, ahol lakok, az új körülményeket, a szokatlan illatokat, hangokat, leküzdjem a kezdeti félelmeimet. Mert bizony voltak. Visszaemlékezve az első napjaimra a ház általam nem lakott helyiségei felől szűrődő hideg és édes almaillat jut elsőként eszembe, s ez jól tükrözi a kutatással kapcsolatos akkori érzelmeimet is: tartottam a helyzettől, ugyanakkor bizalmat éreztem. Próbáltam megtalálni a helyem és a közösség is próbált nekem helyet találni, közös próbálkozásaink eredményeképpen pedig hamarosan otthonosan kezdtem érezni magam. Hat nap után aztán dolgom volt a városban és jól is esett elszakadni egy napra a falutól. A második hét végén, amikor visszatértem Pécsre és épp a délután négyórás csúcsforgalomba csöppentem, legszívesebben azonnal visszafordultam volna. Jól éreztem magam a terep rendjében, s két hét elteltével most a város tűnt idegennek és szokatlannak. Milyen különös.

Hogy az embernek milyen nehéz a saját kulturális bizonyosságaitól eltávolodnia, arra ugyancsak a terep tanított meg. Magam sem hittem, hogy milyen mindennapi rutinok és beidegződések uralják az életemet. Terepi otthonomban a fűtés és egyúttal a főzés eszköze egy épített sparhelt volt, s ezzel kapcsolatosan nem is volt semmilyen fenntartásom, a hétköznapi gyakorlatban azonban okozott néhányszor meglepetést. Az első reggel rögtön rá kellett jönnöm, hogy 1. hideg van, 2. addig kávé sem lesz, amíg tüzet nem rakok. Ezt hamar megtanultam, a továbbiakban nagy haszonnal kamatoztattam az újonnnan szerzett tudást, s abban a néhány napban, amíg az otthonról magammal vitt élelmiszerkészlet kitartott, nem is volt más afférom a sparhelttel, de amint főzésre került sor, újabb tapasztalatokkal gazdagodtam. Több dolog is volt, amire főzés közben jöttem rá, mint például hogy egyáltalán nem könnyű szabályozni a tüzet, hogy éppen annyira forrjon az a víz, amennyire én akarom. Vagy hogy sokkal forróbb az edény füle a sparhelten főzéskor, mint a gáztűzhelyen. Meg hogy a platni tűztől távolabb eső széle is nagyon, de nagyon forró. Mindezek mellett volt azonban még egy felfedezésem, s minden eddigi sparheltes tapasztalatom közül ez lepett meg legjobban: minden alkalommal, amikor elkészült az étel, el akartam zárni a gázt. Első alkalommal magamat megmosolyogva vettem tudomásul, hogy lám, már ennyire otthon érzem magam. Muris helyzet, matatok a sparhelten, micsoda marhaság, hát hiszen tudom, hogy hol vagyok és tudom, hogy hogy működik, hiszen tudom... Ezzel elintézettnek is tekintettem a dolgot. Amikor azonban másodszor és harmadszor is kerestem a gáztűzhely gombját, gondolkodóba estem.

Vajon az élet más dolgaival is így van-e ez? Vajon mennyire sikerül a rögzült beállítódásaimat sutba dobnom és nyitottá válnom arra, ami a terepen fogad? A mindennapi élet megfigyelésében mennyire akadályoz vajon a saját mindennapi életem? Mi a helyzet itt a „szomszédban” a kutatás szempontjából meghatározó kulturális kategóriáimmal? A szokás hatalma most éppen a tűzhelygombok hiánya kapcsán mutatkozott meg, de vajon mi van azokkal a dolgokkal, amik a terepen is ugyanolyanok, mint otthon? „Az ismerős környezetnek megvan az az előnye a kulturálisan távoli hellyel szemben, hogy az ember jól tudja a nyelvet és kiismeri a kulturális konvenciókat, ugyanakkor félő, hogy sok mindent természetesnek vesz. Ezt a jelenséget az ismerőssel szembeni vakságnak (homeblindness) nevezzük...” - írja Thomas Hylland Eriksen szociálantropológus a Kis helyek – nagy témák című antropológiai alapművében. Nos, a tanultak és a terepen tapasztaltak alapján magam is egyetértek ezzel, s mindezek tudatában, hogy figyelmemet lehetőleg ne kerüljék el a megszokásból láthatatlanná vált fontos dolgok, igyekszem alaposan tisztítgatni a kékes-sárgás zöld napszemüvegem.

sparhelt.JPG

 

 

A kutatás címe: Értékrendek, megélhetési alternatívák és gazdasági stratégiák egy ormánsági faluban - életmód és mentalitás Markócon. A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

Szólj hozzá!

Címkék: módszertan terepmunka

A bejegyzés trackback címe:

https://znsz.blog.hu/api/trackback/id/tr375860847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Zöld Napszemüveg antropológiai blog © 2013