HTML

kulturális és szociálantropológia, néprajz, etnográfia, etnológia, társadalomkutatás, vagy amit akartok

„Mindenki, aki Bongobongóban él, sárga napszemüveget hord. Ezért természetes, hogy mindennek, amit látnak - az égnek, a fáknak, az ételeknek - egy kis sárga árnyalata van. Mindig is így volt, és Bongobongo lakosai elég nagy megelégedéssel élnek sárga világukban. Ebbe a világba megérkezik egy vendég, Adanac lakosa.

Mint talán már hallottatok róla, minden adanaci kék napszemüveget hord. Amikor reggelente felkelnek, megcsókolják gyönyörű, kék gyerekeiket, és ablakukon kinézve szép, kék réteket, erdőket, és farmokat látnak a tökéletesen kék ég alatt. Mint kulturálisan érzékeny látogató, az adanaci úgy érzi, hogy az egyetlen dolog, amit tehet, hogy megpróbálja megérteni a világot a bongobongói perspektívából.

Beszerez tehát egy sárga napszemüveget és felveszi a saját, kék napszemüvege fölé. Némi megelégedéssel szögezi le: ‘Aha! Most már értem. Itt Bongobongóban minden zöld!’”

(A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt által nyújtott személyi támogatással valósult meg. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A kutatás szakmailag kapcsolódik az OTKA 57093 számú "Szimbolikus tájak és etnikus kapcsolatok az posztszovjet Oroszországban" című projekthez.)

Friss topikok

„Ej, te lány, Baskíriában élsz, és nem szereted a teát?!”

2013.10.07. 07:23 | Boginya

szamovar_1381120772.JPGEzt még tavaly vágta a fejemhez a szomszédasszonyom, miután nem akartam meginni náluk a napi ötödik fekete teámat. Idén, érkezésem estéjén rögtön teával kínált, de aztán hirtelen felkiáltott: „Jaj, hát, hiszen te nem is szereted!” Mondtam, hogy én azért innék mégis, ha lehet, mert nem arról van szó, hogy nem szeretem, hanem egyszerűen nem tudok aludni, ha túl sokat iszom. De ezt persze már nagyon sokszor megpróbáltam elmagyarázni nem csupán neki, hanem az egész falunak, de csak nem tudták elfogadni, hogy bírja ki valaki 2-3 csésze teával, miközben az itteni átlagos fogyasztás napi 10-12 bögre. És akadt erre mindenféle magyarázat: hogy Magyarországon csak kávét vagy zöld teát isznak, hogy féltem az alakomat, hogy nem tudom, mi a szokás Baskíriában, vagy csak egyszerűen furcsállották az egészet, hiszen errefelé ez nem normális. No, de akkor lássuk, mi is a „normális”, és mit árul el ez a baskíriai udmurtokról.

A teázásnak helye és ideje van. Helye az uzsonnás asztal, ideje pedig a munka közben tartott tízperces szünetek. Ilyenkor mindenki az asztalhoz járul, s elfogyasztják a kiérdemelt teát cukorka, lekvár és aprósütemény kíséretében. Noha előfordul, hogy valaki kénytelen egyedül teázni, de ha lehet, mindenki kerít magának társaságot, hiszen egyedül inni nem jó. A teázás igazi társadalmi aktus. Ezeket a szüneteket leszámítva nincs iszogatás napközben, a teáscsésze nem vándorolhat el az asztaltól soha, csak a mosogatás röpke idejére. A szünetek között még vizet sem isznak az emberek, sőt, vizet csak nagyon ritkán isznak – még nyáron is a forró tea a favorit. Méghozzá a tűzforró, amit extra gyorsasággal hörpintenek fel. Idén először merészeltem pedzegetni ennek káros egészségügyi hatásait és mindenféle erről szóló kutatást, de ők csak legyintettek, s közölték velem: „Mi ezt már így szoktuk meg.” Arra a kérdésemre, hogy miért kell gyorsan inni a teát, szintén ugyanez volt a válasz. (Nyilván ha állandóan fél órás szüneteket tartanának, sose végeznének a munkával.) Ami engem illet, nekem nem sikerült megszoknom, éppen ezért eléggé kilógok a sorból a féltve őrzött vizes kulacsaimmal meg a furcsa teázási szokásaimmal: ágyban vagy íróasztalnál, zöldet vagy gyógynövényekből, lassacskán kortyolgatva vagy langyosan.

Persze vannak alkalmak – méghozzá nem is kevés –, amikor megadóan asztalhoz ülök, és együtt teázok a többiekkel. A vendéglátás íratlan szabályait még én se sérteném meg, ugyanis ha valaki vendégségbe érkezik, kötelező teával kínálni. Valójában nem is kérdezik, hanem már forralják is a vizet, hiszen az, hogy teázunk-e vagy sem, egy percig sem kérdés. Ha valakit nem vendégelnek meg teával, az nagyon nagy sértésnek számít, ilyenkor azt mondják az udvariatlan házigazdára, hogy „még csak teával sem kínált meg.” De legalább akkora sértésnek számít az is, ha a vendég nem fogadja el a teát. Ezt a megállapításomat tesztelgetvén, olykor megpróbálok még a teázás előtt távozni, de akkor a ház vendéglátói mindig rám förmednek: „De hát teázni fogunk!!!” És a hipotézis kipipálva. Szóval summa summarum, teázni kell és kész!

A vízforraláshoz korábban a jól ismert szamovárt használták, de ma már egyre inkább teret hódítanak a fütyülős kannák és az elektromos vízforralók. A szomorú szamovárok manapság a szekrények tetején vagy a kamrában porosodnak, s csak nagy társaság vagy igen megbecsült vendégek esetén kerülnek elő onnan, hogy előcsalogassák a tea szellemét a zavarkából. A zavarka egy rendkívül sűrű és erős, általában fekete teafűből készült forrázat, amiből egy keveset a csészébe töltenek, s azt öntik fel forró vízzel. Legtöbbször a zavarkát leszűrik, de hallottam már olyan elvetemültséget is, hogy valaki a fogain keresztül szűri ki forró teáját. (Neki biztos nem érzékenyek a fogai.) Ami a forróságot illeti, kiskapuk mindig vannak, még a nyápic kutatók számára is: aki nem olyan belevaló, hogy 99 fokon igya a frissítőjét, kiönthet egy keveset a csészealjba, hogy onnan kortyolgathassa tovább.

A teát cukorral lehet ízesíteni, vagy esetleg a híres baskír mézzel, de citromról ne is álmodozzunk! Citrom helyett ott a tej, ami a baskíriai udmurtok teázási szokásainak esszenciáját jelenti. Büszkén hirdetik, hogy a szomszédos Udmurtiában élő udmurtokkal szemben ők „tatár módra” készítik el a teát, s tejet öntenek hozzá. Méghozzá jó kis házi tejet. (Hála háziasszonyom kecskéinek, mi kecsketejjel isszuk.) Állítólag, így még aludni is lehet tőle, bár saját tapasztalataim nem ezt bizonyítják. A tejes tea annyira elementáris szokásnak számít, hogy a viccek szerint még az angolok is az itteniektől tanulták. De míg az angolok leülnek ötkor szépen nyugodtan teázgatni, addig a baskíriai udmurtok minden órában ezt csinálják. Meggyőződésük, hogy a gyakoriság is azok közé a dolgok közé tartozik, ami megkülönbözteti őket az udmurtiai udmurtoktól, akik közel sem teáznak olyan sokat, mint baskíriai rokonaik. Jómagam nem így vettem észre – jó pár csésze teát elfogyasztottam már Udmurtiában is, csak éppen tej nélkül, ez igaz. De persze nem is az a lényeg, hogy én mennyi teát ittam egyik vagy másik helyen, hanem az, hogy az általam vizsgált társadalom mit gondol magáról, mi az a kép, ami saját magukról és másokról él bennük, s kikhez képest illetve hogyan határozzák meg magukat, vagyis az identitásukat. A teázás mikéntje (és még sok más egyéb dolog, melyekről majd később lesz szó) azt hivatott reprezentálni, hogy miben mások a baskíriai udmurtok az udmurtiaiaktól. Többek között abban, hogy délebbi, tatárlakta területeken élnek, éppen ezért a teát is tatár módra, tejjel isszák. Méghozzá literszámra!

2 komment

Címkék: táplálkozás identitás udmurt Baskortosztán

A bejegyzés trackback címe:

https://znsz.blog.hu/api/trackback/id/tr805554764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fejeslaci 2013.10.07. 14:27:48

Hú, ez nagyon nagy. És akkor ezek szerint pösturünból meg hasonlókból nem is főznek teát, mint Udmurtiában?

Boginya 2013.10.08. 12:36:02

Én nem találkoztam vele. Gyógynövényeket szoktak még használni betegség esetén (menta, kamilla, oregánó, málnalevél stb.) vagy nagy ritkán bánya után. Vagy, ha én kérek. ;)

Zöld Napszemüveg antropológiai blog © 2013
süti beállítások módosítása