HTML

kulturális és szociálantropológia, néprajz, etnográfia, etnológia, társadalomkutatás, vagy amit akartok

„Mindenki, aki Bongobongóban él, sárga napszemüveget hord. Ezért természetes, hogy mindennek, amit látnak - az égnek, a fáknak, az ételeknek - egy kis sárga árnyalata van. Mindig is így volt, és Bongobongo lakosai elég nagy megelégedéssel élnek sárga világukban. Ebbe a világba megérkezik egy vendég, Adanac lakosa.

Mint talán már hallottatok róla, minden adanaci kék napszemüveget hord. Amikor reggelente felkelnek, megcsókolják gyönyörű, kék gyerekeiket, és ablakukon kinézve szép, kék réteket, erdőket, és farmokat látnak a tökéletesen kék ég alatt. Mint kulturálisan érzékeny látogató, az adanaci úgy érzi, hogy az egyetlen dolog, amit tehet, hogy megpróbálja megérteni a világot a bongobongói perspektívából.

Beszerez tehát egy sárga napszemüveget és felveszi a saját, kék napszemüvege fölé. Némi megelégedéssel szögezi le: ‘Aha! Most már értem. Itt Bongobongóban minden zöld!’”

(A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt által nyújtott személyi támogatással valósult meg. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A kutatás szakmailag kapcsolódik az OTKA 57093 számú "Szimbolikus tájak és etnikus kapcsolatok az posztszovjet Oroszországban" című projekthez.)

Friss topikok

Vörösök előnyben!

2013.09.30. 08:20 | Boginya

Rizike.JPGAmikor az egyetemi kurzusokon a gyűjtögetésről esett szó, képzeletemben mindig valami őskőkori asszonycsoport jelent meg, amint kapirgálják a földet az erdőben gyökerek után kutatva, vagy tüskéktől összekarmoltan vágnak utat a bozótban, hogy apró bogyókat szedjenek. Ez a bennem élő kép talán annak is köszönhető, hogy a gyűjtögetés nagyon sokszor (de nem kizárólagosan) a vadászó-halászó életmód kapcsán került szóba, amit megint csak az őskorral kötöttem össze – talán nem egyedül. A gyűjtögetés fontos kiegészítője a vadászatnak és a halászatnak, mert még az utóbbiak sikeressége kiszámíthatatlan, addig az előbbi biztos táplálékot jelent – még ha az esetleg alacsonyabb tápértékű is. Több antropológust hallottam már, akik a terepről frissen hazaérkezve mesélték az általuk vizsgált társadalom gyűjtögető stratégiáit (vadászattal, halászattal együtt vagy külön, nomádok másodlagos élelemforrásaként vagy bármilyen más életmód kísérőjeként), de ezt az őskőkori idillt valahogy mégsem sikerült kiverni a fejemből. Egészen az első terepmunkámig.


Tavaly nyáron, amikor megláttam a falunk szélénél magasodó domb szamócahozamát és a szomszédos falvakból tömegesen érkező népeket, a vadászat-halászat-gyűjtögetés együttese a-tom-ja-i-ra hullott bennem. Ekkor végre sikerült tudatosítani magamban, hogy a gyűjtögetés, ha nem is áll meg a saját lábán egyedül, de bármelyik életmódba belekarolhat – így jelenthet kiegészítést az itt élők számára is, akik napközben a munkahelyükön robotolnak, esténként ellátják állataikat, hétvégén hatalmas veteményeseket művelnek, s még szamócagyűjtésre is találnak időt, hogy aztán finom lekvárt főzzenek belőle. Bizony, aludni luxus. A szamócaszedéssel ráadásul egy kis zsebpénzre is szert lehet tenni: az út szélén a diákok ötszáz rubelért (durván 3500 forintért) vesztegetnek egy nagy vödörnyi szamócát.

A szamóca őszi nagy testvére a gomba. (Még ha növénytanilag ez nem is felel meg teljesen az igazságnak.) Szeptemberben beindul a gombaszezon, s mindenki kiszabadul az erdőbe. Ilyenkor minden háztartás igyekszik minél több gombát felhalmozni, és fagyasztva vagy marinálva eltenni, hogy hideg téli estéken legyen mit csipegetni a forró teához. Van olyan ismerősöm, akinek már nyolcvan üveg marinált gomba sorakozik a kamrájában. Az én háziasszonyom is szorgosan gyűjtöget mostanság, méghozzá lelkes személyem kíséretében, hiszen mint terepmunkás a gyűjt(öget)és a lételemem. Sokfajta gomba található a domboldalban, de háziasszonyom kizárólag a vörösökre bukik, s egy-két kivételtől eltekintve szinte csak rizikét gyűjt. Errefelé a gombát nem szokás bevizsgáltatni, itt, kérem, helyi gombaismeret van, méghozzá professzionális szinten. A rizikét egyébként is nehéz eltéveszteni, narancsos színe harsányan sikít a fenyvesek alól. Nem vagyok nyelvész, de megkockáztatom, hogy az orosz elnevezését is a színéről kapta: rüzsik, vagyis rizikegomba, ami nagyon is emlékeztet a rüzsij vöröset, vörösessárgát, rőtet jelentő szóra. De persze történhetett fordítva is a dolog: a már névvel bíró gomba szolgált a többi hasonló szín beazonosítására. Sose lehet tudni, de a lényeg szempontjából végül is teljesen mindegy: a rizike nem szimplán ehető, hanem egyenesen isteni finom!

A gyűjtögetés persze mit sem ér jó tárolás vagy ügyes feldolgozás nélkül. Ha nem vagyunk előrelátók, könnyen ránk rohadhat a kamra, s míg egy jó kis szamócás cefre csábítóan hangzik (sajnos, az ittenieknek ez eszébe se jut), a gombával már nem járnánk ilyen jól. A rizikét azonnal meg kell tisztítani, feldarabolni és megfőzni, mert különben elkezd zöldülni. Érdemes húsz percig rotyogtatni egy nagy fazék vízben, amihez két evőkanál só dukál. Nálunk ennek a megfőtt gombának csupán a töredéke landol a mélyhűtőben, a többire további megpróbáltatások várnak. Miután leszűrtük és szépen beleügyeskedtük őket a tiszta befőttesüvegekbe, jöhet a fűszerezés. Ez elsősorban ízlés dolga, én pedig most a háziasszonyom receptjét adom át nektek. Egy befőttesüvegbe megy két szem egész bors, egy darab szegfűszeg, egy kevéske mustármag és egy csipetnyi koriandermag. Elbír néhány babérlevelet is, én pedig biztosan meg fogom bolondítani néhány gerezd fokhagymával. Ami viszont kihagyhatatlan: fél teáskanál citromsav, egy lapos teáskanál só és egy teáskanál olaj. Ha ez megvan, jöhet a forró víz (majdnem) csurig. Mielőtt lezárnád, hagyd, hadd főjön egy kicsit a saját levében: a fazék aljára teríts egy vastagabb ruhadarabot, önts bele egy kis vizet, langyosítsd fel, s állítsd bele az üvegeket. A víz ne egészen félig lepje őket. Melegítsd tovább, s forrás után kb. tíz-tizenöt percig még „főzd”. Aztán hopp, ki a fazékból a teli üvegeket, s jöhet a tető. Nem kell nekik hűtő, annál inkább egy hónap nyugodt pihenő a spájz polcain. De a torkosok és bélpoklosok már két hét után is próbálkozhatnak az elfogyasztással. Csak akkor mi marad télre?

Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság táplálkozás életmód udmurt

A bejegyzés trackback címe:

https://znsz.blog.hu/api/trackback/id/tr265540679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Zöld Napszemüveg antropológiai blog © 2013