„Miénk Wales legelső hegye. Ez a mi büszkeségünk emberemlékezet óta. Az észak-walesi hegyek magasabbak, a közép-walesiek sokkal szebbek. De a mi Ffynnon Garw-nk a legelső hegy, amivel a Walesbe érkező utazó találkozik. Ez a hegység legyőzött minden hódítót. Ide menekültek a britek, amikor megtámadták őket a rómaiak. Azután az angolszászok, a vikingek meg a normannok. Bizony, ezek a népek mind betörtek Britannia szigetére, de a hegyeinket nem tudták bevenni. Az ősi Britannia sosem lett az övék.”
Bizony, és Ffynnon Garw lakói büszkék is arra, hogy hegyük évszázadok óta védelmezi a walesi nemzetet. És erre jön két angol, aki dombnak merészeli minősíteni a legwalesibb hegyet. Hát lehet ezt tűrni???
„Az angol, aki dombra ment fel, és hegyről jött le” című angol film nem a legfrissebb mozipremierek közé tartozik, ez tény. 1995-ben jött ki, amikor a főszereplő Hugh Grant inkább volt még babaarcúan helyes, mintsem sármosan korosodó. Azonban a kedves, mégis heroikus történet korától függetlenül méltán lehetne a nemzetről, nemzeti szimbólumalkotásról vagy tájképhasználatról szóló antropológiai kurzusok könnyedebb műfajú szemléltetőeszköze egy lopott szeminárium erejéig, ugyanis izgalmasan és a vidéki élet minden bájával megfűszerezve meséli el, miért is lettek a hegyek Wales jelképei, s hogyan ragaszkodnak ehhez foggal-körömmel az ott élők. Legalábbis a film szerint.
1917-ben, az I. világháború idején két angol térképész járja Nagy-Britanniát, hogy megmérjék annak legmagasabb pontjait, és bejelöljék a térképen az összes hegyet. Ffynnon Garw lakói számára persze nem kérdés, hogy a falu határában magasodó hegy: hegy. Talán nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy a mérések során a hegy, vagyis a domb nem éri el a kívánt 1000 láb magasságot – így nem csak, hogy dombnak minősül, de még a térképre sem kerül fel. Ezt a szégyent pedig nem lehet elviselni, így nemzeti vészhelyzetre hivatkozva mindenkit mozgósítanak a faluban. A történetről talán legyen elég ennyi, aki még nem látta filmet és kíváncsi a folytatásra, az lógja el az egyik nacionalizmus szemináriumot. ;)
Ismereteim szerint a walesi hegyek valóban bevehetetlennek bizonyultak a történelem folyamán, legalábbis a 11-12. századig mindenképpen. Mindenesetre a walesi királyságokat a hegyek óvták legtovább az angolszászoktól, akik aztán szépen lassan bekebelezték a legerősebb láncszemeket is. Wales történelmi határait azonban mégiscsak a hegyek jelölték ki, s kitartóan jelzik az Anglia és Wales közötti földrajzi és szimbolikus határokat mind a mai napig. A hegyvonulatok legdélebbi csücskében emelkedik a Mynydd y Garth, azaz a Garth-hegy, ami Ffynnon Garw történetét is ihlette. Bár az egész csak egy jól kitalált mese, a hegyek walesi jelentőségét mégsem vonhatjuk kétségbe. Sajnos nem ért az a szerencse, hogy Walesben folytassak terepmunkát, de még csak el sem jutottam odáig. Ellenben barátnőim egyike három évet töltött el Swansea-ben, a második legnagyobb walesi városban, s a közös filmnézés alkalmával a fentebb is idézett soroknál felkiáltott: „Ó, most már értem, miért mondják mindig, hogy Wales ott kezdődik, ahol a hegyek kezdődnek.” Sovány igazolás ez a részemről, de most érjük be ennyivel.
Mynydd y Garth, azaz a Garth-hegy
(Forrás: en.wikipedia.org)
A lényeg nem is a film igazságtartalma, hanem az, ahogyan a cselekményen keresztül bemutatja, hogyan válik az alig 1000 láb magas angol dombból walesi hegy, s egyben nemzeti és helyi szimbólum, hovatovább a walesi őslakosság elsőbbségének hirdetője, az „ősi Britannia” robusztus kisajátítója. Merthogy az egy dolog, hogy a hegyek a mellszélességben feszülő walesi öntudat díszgombjai, de Ffynnon Garw még ennél is több! Első az elsők között, a walesi hegyek előfutára, völgyének lakói ezáltal pedig szintén kitüntetett szereppel bírnak a hazafiak sorában. Ez a tudat egyszerre erősíti meg nemzeti és helyi identitásukat is, a hegy dombbá fokozásának veszélye pedig csak még tovább növeli az összetartozás érzetét, no meg az angolokkal szembeni ravasz, de mégis ártatlan szembenállást. Az a gondolat pedig, hogy ezek a hegyek óvták meg az ősi Britanniát a betolakodóktól, egyenlő a történelem és a terület szimbolikus kisajátításával – megint csak a hódító angolszászokkal szemben. Hiába húzódnak határvonalak hivatalnokok által kijelölt vonalak mentén, a hegyekben a walesiek történelmük igazolását, s Wales „valós” határait látják, amelyek nem feltétlen egyeznek a közigazgatási területek széleivel. Így építenek a hegyek (pontosabban a nekik tulajdonított jelentések) faluközösséget és nemzetet.
Hasonló példáért pedig nem kell a szomszéd hegyekbe mennünk. Vagyis de. Attól függ, ki mit tekint határnak. De mikor készül már erről egy jó film?
Kilátás a Garth-hegyről
(Forrás: geograph.org.hu)
